Gyerekkoromban pontosan ezt szerettem a rajzolásban. És valahol útközben teljesen elveszítettem ezt az élményt. Aztán felnőttként újra megtaláltam.
Néhány hónap után elkezdtem megosztani a rajzaimat a közösségi médiában. Jöttek a kedves kommentek, az ismerősök dicséretei, majd egyszer csak valaki megkérdezte, vállalnék-e egy portrét pénzért.
Miért ne?
Akkoriban zseniális ötletnek tűnt. Hiszen ki ne szeretne azzal pénzt keresni, amit amúgy is szívesen csinál? Olyan sokszor halljuk ezt a tanácsot: „Találd meg a szenvedélyedet! Csináld azt, amit szeretsz, és soha többé nem kell dolgoznod!” Olvass még a témában
Hétköznapi apró örömök amelyekről észrevétlenül szoktunk le – nekem ezek hiányoznak a legjobban
„A férjem közölte, hogy ő nem fog pelenkázni” – A férfi eldöntheti, milyen szinten vesz részt a gyereknevelésben, de a nő nem
„Három hónapig nem mertem elmondani, hogy megbántam az anyaságot” – Anyák, akik olyasmit éreztek, amiről nehéz beszélni
Felnőtt vagyok, de néha lövésem sincs, mit csinálok. Egyedül vagyok ezzel?
A valóság azonban nálam valahogy másképp alakult.
Az első megrendelés után jött a második. A második után a harmadik. Hamarosan már várólistám volt, és azt éreztem, hogy valami komolyabb dolog kezd kialakulni. Csakhogy közben észrevétlenül megváltozott a rajzolás.
Korábban akkor vettem elő a ceruzát, amikor kedvem volt hozzá. Most akkor, amikor határidőm volt. Korábban azt rajzoltam, ami érdekelt. Most azt rajzoltam, amit megrendeltek. Korábban egy félbehagyott rajz egyszerűen csak egy félbehagyott rajz volt. Most egy félbehagyott rajz egy elégedetlen ügyfél lehetősége lett.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






