Aztán vacsora közben is szerencsére megemlékezhettünk Zoliról, a volt barátjáról, aki allergiás a tengeri halakra, sőt, egyszer még rohammentővel is elvitték egy étteremből. Ez a lány még totál szerelmes a volt pasijába, és innentől nem sokat gondoltam bele ebbe a viszonyba Annával. És valóban így is volt, hazafelé bevallotta, hogy nincs felkészülve egy újabb kapcsolatra, de szimpatikus vagyok neki és ezért jött el a randira. Szóval lányok, ha még nem vagytok túl egy szakításon, inkább ne szívassatok más pasit, vagy legalább nyíltan mondjátok meg, hogy nem tudtok még más férfira ránézni!”
„Ivett a kedvenc kávézómban volt pultos, állandóan flörtölt velem, aztán végre elhívtam randizni – meséli Ákos (30). Nagyon jó a humora, elképesztően okos, mindenkivel nagyon kedves, türelmes, jó fogásnak tűnt. A Vidámparkba vittem el, szuperül éreztük magunkat, és hát szóba jöttek a pikáns történetek, főiskolai kalandok (mivel ő még csak 25 éves volt akkor, nem olyan régi sztorik voltak). Először nagyon poénos volt, de szépen lassan kiderült, hogy kb. az egész évfolyammal lefeküdt, legalábbis a koleszosokkal biztosan. Biztosan van olyan férfi, akinek ez bejön, nekem egyáltalán nem, nálam ez kiverte a biztosítékot. Furcsállta is Ivett, hogy nem nyomulok, de sajnos engem ez teljesen lelombozott. Ha ilyen is a múltja egy lánynak, nem biztos, hogy ezzel kell dicsekedni az első randin…”






