Címlap / Életmód / Család / Összeegyeztethető a munka a tanulással?

Összeegyeztethető a munka a tanulással?

4 csillagjegy, akit a nyári forróság szerelembe sodor

Levelező tagozat

Nem csupán a már dolgozó, előrelépésre vágyó felnőttek esetében jöhet szóba lehetőségként a levelező tagozaton történő továbbtanulás. 
A mai anyagi helyzet mellett sok fiatal választja eleve ezt az irányt, és úgy jelentkezik levelező tagozatra, hogy közben párhuzamosan munkát is keres. 
Nem könnyű, főleg a vizsgaidőszakban, de anyagilag kétségtelenül ez éri meg a legjobban, és már a húszas évek elején rávilágít arra, hogy olykor erőn felül kell teljesíteni. 

Előnyök kontra hátrányok

A legnagyobb előny az iskola melletti munkavállalást illetően a pénzkereseti lehetőség, a legtöbben kizárólag ezért vágnak bele. 
Ugyanakkor messze nem utolsó szempont, hogy rengetegen keresnek munkát, és mindig előnybe kerülnek azok, akik megfelelő tapasztalattal rendelkeznek, s pályakezdőként csakis az önkéntes és a diákmunka az, ahol erre lehetőség nyílik.
Nagyon komoly hátrány, és olykor ellehetetleníti a munkavállalást az idő- és a kapacitáshiány, ugyanis a legkevésbé sem szerencsés, ha a tanulás rovására megy az extra feladat.
Mindenképpen érdemes mérlegelni a lehetőségeket illetően, hiszen a legtöbb esetben összeegyeztethető a munka és a tanulás. 
Ha nem is azonos időben, párhuzamosan, akkor külön-külön, elvégre a halasztás is egy lehetőség, egy-két év munkával eltöltött idő alatt sokat félre lehet tenni a továbbtanulásra.
Következő cikkünkIsteni hús – ezektől a képektől megindul a nyálelválasztásod!egy nagy szelet (kb. 50 dkg-os) pulykamell filé só bors 1 kisebb zsenge cukkini 6-7 szelet bacon 15 dkg füstölt sajt olaj A cukkinit megmossuk, végeit levágjuk. Zöldséghámozóval hosszanti irányban vékony szeletekre vágjuk. A pulykamellet fólia alatt vékonyra klopfoljuk. A bacont egymást éppen csak fedve egymás mellé fektetjük.…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🌙KisokosHoldnaptárholdfázisok, teliholdak→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Milyen partner illik hozzád a születési hónapod szerint?
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.