Örök vesztes – Napi 1perces

A jó idő elérkezésével rendszeresen benépesül az utcánkban lévő játszótér kész közösségi színtérré alakulva nap, mint nap. Amíg a gyerkőcök önfeledten hintáznak, mászókáznak, homokoznak a gyerekek kísérői – általában anyukák, nagyszülők, testvérek – nyugodtan beszélgethetnek. Így volt ez most is egészen addig, amíg hangos csatazaj kíséretében megérkezett a kisvárosba újonnan betelepedő család nő szekciója: a műszempilláitól alig látó, és a műkarmaival fogni alig tudó anyuka, és három kislánya, akik mint az orgonasípok úgy követték egymást. Az éppen totyogó 1,5 éves a babakocsi foglyaként sivalkodott, a 3 éves egy homokozó lapáttal a kezében rögtön ásásba kezdett – a virágágyás kellős közepén, az ötéves forma lányka pedig egy mini-ostorral csapkodva riogatta a többieket.
  – Janka! Fejezd már be a sírást, mert rossz vége lesz. – emelte ki a legkisebbet a babakocsiból. – Eredj! Játssz a többiekkel! – engedte útjára, majd leült a közeli padra, elővette a színes magazinjait, és fel sem nézett belőlük, jelezve ezzel, hogy nem áll szándékába társalogni senkivel.
Nem sokkal később elmerült olvasásából az egyik anyuka zökkentette ki: – Ne haragudj, de rá kellene nézned a kislányokra…
  A nő bosszúsan dobta le az újságot. – Mit műveltetek már megint? – süvöltötte magából kikelve, amikor meglátta, hogy a két nagyobb csaknem derékig betemette földdel Jankát. – Hogy lehettek ennyire ostobák? Akárhová megyünk, csak szégyent hoztok a fejemre. Ti miért nem tudtok olyan szépen és ügyesen játszani, mint a többi gyerek? – gyors mozdulatokkal leseperte a kicsiről a föld-darabokat. A két nagyobb megszeppenve várta a fejleményeket. – Ha ezt apátoknak elmondom, biztosan megint előveszi a nadrágszíjat. – Anya! Anya! Ne mondd el! Jók leszünk… – görbült sírásra a lányok szája. – Azonnal takarodjatok a kabátjaitokért! Irány hazafelé! Szerencsétlen bagázs! Csak a baj van veletek! Csak nekem lehetnek ilyen mihaszna, ügyetlen, ostoba és kibírhatatlan gyerekeim. Lódulj már, mire vársz? – csapott egy jókorát a középső lány tarkójára.
Döbbenten néztem utánuk: szemtanúi lehettünk, miként pecsételődik meg valakiknek a sorsa, s lesznek szépreményű ártatlan gyerekből – örök vesztesek.