Elvárod, hogy rád figyeljenek
Akik önbizalomhiánnyal küzdenek, azok máshonnan igyekeznek bezsebelni a támogatást, a figyelmet és az elismerést. Ez azonban nem csak a virtuális térben jelenhet meg, hanem a valóságban is. Alapvetően azt gondoljuk, hogy a csendes, magukba forduló, hallgatag emberek az önbizalom-hiányosak, de ez nem minden esetben igaz. Köztük is akad, akik nem hisznek saját képességeikben, de ez általában jól látszik a testbeszédükből, gesztikulációjukból is. A hangos „megmondó emberekről” nem gondolnánk, hogy határozatlanok, pedig sűrűn előfordul, hogy a legkevésbé sem bíznak magukban. Ők szeretnének előrejutni, haladni a céljaik felé, így aztán kénytelenek hangoskodni, mások figyelmét felkelteni, egyszóval kompenzálni egyéb hiányosságaikat.
A magabiztos embereknek nem lételemük, hogy állandóan középpontban legyenek és mindenki csodálja őket, pontosan tudják, hogy nem lehet, de nem is kell mindenkinek megfelelni.
A magabiztos embereknek nem lételemük, hogy állandóan középpontban legyenek és mindenki csodálja őket, pontosan tudják, hogy nem lehet, de nem is kell mindenkinek megfelelni.
A kritikát teljesen elutasítod
Sokan irigykedve tekintenek azokra az emberekre, akikre nem hat a kritika, ám ez nem minden esetben a magbiztosság jele. Sőt, sokszor ékes ellenpélda, amikor valaki teljesen elutasítja a negatív véleményt. Azok az emberek, akik nem tudják elfogadni mások negatív visszajelzését, szinte kivétel nélkül önbizalomhiányban szenvednek. Szinte olyan, mintha személyes támadásnak, az intim szféra megsértésének vennék, ha valaki nem csak ömlengeni tud róluk, valamint a teljesítményükről. Ez a magatartásforma megjelenik a munkahelyen éppúgy, mint a magánéletben: kicsinyes bosszúk, kommunikációhiány, sértődés, hárítás, kitérés formájában.
Természetesen a másik véglet sem szerencsés, nem jó, ha egy rossz szóhasználat, egy lazán odalökött kritika letéríti az embert az útjáról, ebben is meg kell találni az arany középutat. Ez azonban semmiképpen sem lehet az, ha senkitől és semmilyen formában nem fogadjuk el a kritikát.
Természetesen a másik véglet sem szerencsés, nem jó, ha egy rossz szóhasználat, egy lazán odalökött kritika letéríti az embert az útjáról, ebben is meg kell találni az arany középutat. Ez azonban semmiképpen sem lehet az, ha senkitől és semmilyen formában nem fogadjuk el a kritikát.
