Nyoma veszett a spanyol ex-királynak: nagy erőkkel keresik

Nyoma veszett a spanyol ex-királynak: nagy erőkkel keresik

Címlap / Hírek / Nyoma veszett a spanyol ex-királynak: nagy erőkkel keresik

Komoly spekuláció folyik a spanyol médiában arról, vajon hová tűnhetett az egykori király, János Károly, miután a komoly vádakkal szembenéző exuralkodó váratlanul bejelentette, hogy elhagyja az országot.

A 82 éves János Károly, aki ellen korrupció gyanúja miatt nyomoznak, a királyi család weboldalán közzé tett levélben jelentette be, hogy elhagyja Spanyolországot. Úti céljáról nem közölt részleteket, de néhány riport arról számol be, hogy esetleg a Dominikai Köztársaságba indulhatott.

Ugyanakkor az ottani tisztviselők azt mondják, nincs tudomásuk a király érkezéséről – írja a BBC.

A karibi nemzet bevándorlási szolgálatának szóvivője elmondta, annak ellenére, hogy egyes források szerint János Károly kedden érkezett, tudomásuk szerint nem lépett be az ország területére. Február végén és március elején azonban valóban töltött ott néhány napot.

Pedro Sánchez miniszterelnök szintén azt mondta, nem tudja, hol van a korábbi király. János Károly levelében azt állította, hogy elérhető lesz, ha az ügyészeknek beszélniük kell vele.

Júniusban a Spanyol Legfelsőbb Bíróság indított nyomozást az egykori király ellen a Szaúd-Arábiában megkötött nagysebességű vasúti szerződésben való állítólagos részvételével kapcsolatban.

A BBC Europe tudósítója, Nick Beake szerint ez egy megalázó végjáték a király számára, aki egykor úgy tűnt, hogy úgy kerül be a történelemkönyvekbe, mint a vezető, aki ügyesen irányította Spanyolországot a demokráciához Franco tábornok 1975-ös halála után.

2014-ben János Károly lemondott és átadta a trónt fiának, Fülöpnek. A levélben az egykori uralkodó azt írta, hogy távozásának oka a magánélete egyes múltbeli eseményeinek felszínre kerülése és azok nyilvános visszhangja, és abban a reményben hagyja el az országot, hogy így lehetővé teszi, hogy fia nyugalommal végezheti királyi feladatait.

A Zarzuela-palota nyilatkozata szerint VI. Fülöp király „őszinte tiszteletet és hálát” érez apja irányába a döntéséért. Márciusban VI. Fülöp király lemondott apjának örökségéről. A királyi palota abban az időben azt is kijelentette, hogy János Károly nem kapja meg többé az 194 000 eurós (nagyjából 67 millió forint) éves támogatását.

 

Miről szól a vizsgálat?

A Spanyol Legfelsőbb Bíróság János Károly kapcsolatát vizsgálja a Szaúd-Arábia szerződéssel kapcsolatban. A spanyol cégek 6,7 milliárd euró összegű üzletet nyertek a Mekka – Medina vasúti összeköttetés kiépítésére.

A nyomozás látókörébe spanyol bankok is bekerültek. A spanyol korrupcióellenes tisztviselők gyanítják, hogy a volt király némi be nem jelentett pénzt tartott Svájcban. A spanyol kormány azt mondta, hogy „az igazságszolgáltatás előtt mindenki egyenlő”, és „nem avatkozik be” a nyomozásba.

I. János Károly spanyol uralkodó 1938-ban született Olaszországban, Rómában. Két nappal a fasiszta diktátor, Francisco Franco halála után került trónra, 1975. november 22-én. Mivel egy nehéz és bonyolult időszakban sikerült Spanyolországot a demokrácia felé terelni, politikai hatásáért széles körben elismerésnek örvendett, 39 éves uralkodása vége felé azonban több kritikát is kapott, és végül 2014. június 18-án lemondott a trónról fia, Fülöp javára.

VIDEO A 3 legszebb party smink 2024-re

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!