Mit kapok a boxtól?
Sokszor csak akkor tudjuk meg, hogy milyen jót is kapunk valamitől, ha már az események sűrűjében vagyunk. El kellett telnie pár edzésnek, hogy tudatosuljon bennem, hogy nőként egy nagyon kemény sportot választottam. Kihívás minden alkalom, és van, hogy azt érzem, nincs már semennyi erőm sem, de felállok, és csinálom.
Az egyesület, ahová járok, hetente háromszor tart edzéseket, mindig másfél órában. Mindegyik edzésnap más. Technikai dolgokat tanulunk, ütünk, rúgunk, védekezünk, kesztyűzünk, aztán az addig megtanultakat visszük át gyakorlatba, azaz küzdünk. Vigyázunk egymásra, és nem erőből ugrunk a másiknak.
Míg tart az edzés, teljesen kikapcsolom a külvilágot. Megszűnik az agyalás a múlton és a jövőn, és csakis az számít, hogy ott, abban a pillanatban mit teszek, érzek és cselekszem. Nagy mesterek szerint a küzdelem, egy aktív meditáció. Koncentrálok arra, amit a tapasztalt, és kemény edzőm mond. Tisztelettel és alázattal vagyok felé és a sport felé is. És igyekszem ezt a mentalitást, a hétköznapokba is átültetni. Olvass még a témában
„A fiúk már csak ilyenek…” – fiús anyaként látom, hol rontjuk el a gyerekek nevelését, aminek később mindenki issza a levét
Az extrovertált és introvertált emberek teljesen más falszínt választanak a szakértők szerint – magadra ismersz benne?
3 szabály, amit lefektettünk, mielőtt a gyerek megkapta az első háziállatát
Mi lenne, ha nem azért mozognánk, mert nem szeretjük a testünket?
Már most érzem, hogy a dühöm csillapodott és kitartóbb lettem más dolgokban is.
Formálódik a testem, és alakul a lelkem is, mert ott is erősödök. Hagyom el a félelmeimet és barátkozom a bátorsággal. És ezt látom a többieken, akik között van férfi, nő, gyermek és profi sportoló is, akivel megtiszteltetés együtt edzeni. Tiszta szívből csak ajánlani tudom, hogy menjetek el egy thai bokszedzésre. Vagy, ha Debrecenben jártok, és egy szuper helyen, a Nagyerdő szívében edzenétek, szóljatok nekem, és kísérjetek el, nem fogjátok megbánni.
⚖️KisokosBMI-kalkulátortesttömegindex és haskörfogat→Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






