Bandázs, bokszkesztyű, sípcsontvédő. Olyan tárgyak, amikkel nem mindennap találkozik az ember lánya, és én szerencsésnek érzem magam, hogy már egy ideje, az életem része. Ütök, rúgok és védem a testem. Thai boksz harcművészetet tanulok.
A thai boxról röviden
Eredeti nevén Muay Thai, egy pusztakezes harcművészet, aminek Thaiföldön már több száz éves múltja van. Eleinte a hadsereg használta, a thaiok gyakori háborúiban. Majd harcművészeti iskolákban is folytatták a tanítást. Eredetileg minden védő felszerelés nélkül küzdöttek, csak szalaggal kötötték be az öklüket.
Aztán a 20. században teret hódított a világ más tájain is, „a nyolc végtag tudománya”. A bokszoló használhatja az öklét, a könyökét, a térdét és a lábát is. Napjainkban már számos szervezet rendez bajnokságot, férfi és női kategóriában is, kesztyűben és védőfelszerelésben. És a thai boksz, 2021-től már teljes jogú olimpiai sportággá vált.
Miért választottam?
Hiszem azt, hogy az életutunk során, amik történnek velünk, azok nem a véletlenek játéka. Nem csak úgy belecsöppenünk bizonyos dolgokba, hanem mindennek van egy kis előtörténete. Az én thai bokszhoz vezető utam, már évekkel ezelőtt ki volt kövezve. Az életem része volt, egy profi ökölvívó, akinek volt szerencsém látni a meccsekre való felkészülését, és a magát a ringben való megmérettetést is.
Akkoriban még nem értettem azt, hogy egy ember miért teszi magát annak, hogy valakivel püföljék egymást. Az általa tartott edzéseken és is megpróbáltam, hogy milyen bokszkesztyűben ütni a zsákot, és azt is, hogy milyen valakivel közelharcba kerülni. De nagyon féltem attól, hogy megütnek, és hogy nem bírom a fájdalmat. Fel is adtam egykönnyen. Majd évek teltek el, de magát azt, hogy sportoljak, nem hagytam el. Táncoltam és tornáztam. De valami mindig is hiányzott.
Bármennyit is mozogtam, a feszültséget, és dühöt nem tudtam magamból kiadni.
Olyan voltam, mint Hulk, aki mindig dühösnek érezte magát. Én is csak zúzni akartam. Aztán az élet is úgy akarta, hogy szembe jöjjön velem a lehetőség, a dühöm csillapítására. Szinte minden héten azelőtt a sportiskola előtt sétáltam el, ahová most rendszeresen járok. Kecsegtető volt a gondolat, hogy jó lenne kipróbálni magam egy küzdősportban.
Maga az épület is a szívem csücske, mert emlékek, családi vonatkozások kötnek hozzá. Adott volt két dolog, profi ökölvívó exe vagyok, és szeretem az épületet is, ahol az edzés zajlik, hát mi kell még hozzá, hogy bemenjek? Megtettem, és azóta sem bántam meg ezt a lépésemet, sőt, hálás vagyok, hogy az utam odavezetett.