Visszatekintés
Ha most így 47 évesen visszatekintek az életemre, sokszor voltam magányos. Például egyke gyerekként a falu végén felnőve, ahol senkivel nem tudtam játszani. Vagy tinikoromban, amikor csúnyácska, szemüveges, pattanásos lány voltam és senki nem állt szóba velem. Vagy huszonévesen, amikor egy idegen országban dolgoztam és nem beszéltem a nyelvet.
De soha nem voltam annyira magányos, mint esténként az ágyban, amikor a férjem ott aludt mellettem. Az a magány olyan sötét és mély volt, mint egy feneketlen kút. Fuldoklottam benne, szinte elnyelt. Végül ő vált el tőlem, és azóta ő boldogtalan, én pedig szárnyalok.
A cikk folytatódik, lapozz!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
