Szinte minden szülő azt akarja, hogy gyermekei jól viselkedjenek és boldogok legyenek.
A két dolog megvalósítása egyszerre néha lehetetlennek tűnik. A gyerekek napról napra és évről évre változnak. Az ő igényeik – és a mieink is – naponta változnak. A mindannyiunkkal szemben támasztott követelmények és az ezeknek az igényeknek való megfeleléshez szükséges erőforrások is változóban vannak. Különösen most, amikor a kiégés, a stressz, a szorongás és a depresszió tombol a gyerekek és a felnőttek körében.
Bár a nevelési irányzatok divatjai jönnek és mennek, a családokkal kapcsolatos kutatások alapján az elmúlt évszázadban három pillér emelkedik ki:
- A hatékony szülői nevelés egyensúlyban tartja a melegséget és az elvárásokat
- A jó szülői nevelés nem kényszerítő
- A gyerekek nagyobb valószínűséggel követik az általuk igazságosnak és törvényesnek tartott szabályokat – állítja dr. Nancy Darling pszichológus.
Mit jelent a melegség és az elvárások egyensúlyban tartása?
A nevelési stílus arra az általános légkörre utal, amelyet a szülők arra használnak, hogy elnyerjék gyermekeik együttműködését. A hatékony szülői nevelés a gyermekhez alkalmazkodik – nem úgy neveljük kétéves gyermekünket, mint a 12 évest. A hatékony nevelés abban is segít, hogy a gyermek alkalmazkodjon mások szükségleteihez. A boldog, sikeres gyerekek együttműködnek másokkal, és másképp viselkednek az órán, mint a játszótéren.
A nevelési stílus legszélesebb körben használt leírásai két alapvető dimenziót ötvöznek:
A melegség vagy a támogatás arra utal, hogy a gyermek érzi, hogy a szülő mellettük van. A „feltétel nélküli szeretet” egy másik módja annak, hogy beszéljünk róla – a gyermek tudja, hogy a szülei önmagáért szeretik, és támogatni fogják, és megóvják a bajtól. Minden tanulmány azt mutatja, hogy a gyerekek jobban teljesítenek, ha úgy érzik, hogy feltétel nélkül szeretik őket.
Az elvárás bonyolultabb konstrukció. A szülőknek olyan elvárásaik vannak a gyermek viselkedésével szemben, amelyeket következetesen tanítanak vagy erősítenek. Az elvárás azt jelenti, hogy a szülők tanítják és kommunikálják a normákat a gyerek felé, és érvényre juttatják azokat – világossá teszik a gyermek számára, hogy mi a helyes és mi nem az.
A tekintéllyel bíró szülők egyszerre támogatnak és támasztanak elvárásokat. Általában olyan gyerekeik lesznek, akik magabiztosak, mindenki kedveli a társaságukat, jól teljesítenek az iskolában, és nem keverednek sok bajba. A megengedő szülők melegsége magas, de elvárásaik alacsonyak. Azt akarják, hogy gyermekeik viselkedjenek, de nem tanítják meg őket hatékonyan viselkedni, vagy nem kényszerítik ki a jó viselkedést. A tekintélyelvű szülőknek nagyok az elvárásaik, de alacsony a támogatásuk. Gyermekeik hajlamosak betartani a szabályokat, de alacsonyabb az önbecsülésük, és nagyobb valószínűséggel lesznek depressziósak.
Két általános tévhit létezik a megengedő és a tekintélyelvű szülőkről. Az első az, hogy a megengedő szülők nagyon szeretőek, és soha nem dorgálják gyermekeiket. A másik, hogy az autoriter szülők nagyon szigorúak. Egyik sem igaz.
Érdekes módon a gyerekek tekintéllyel bíró szüleiket írják le a leginkább támogatónak. Bár nem mindig szeretik a szabályaikat, a szabályokat annak a jelnek tekintik, hogy szüleik végzik a munkájukat, és hogy a szüleik törődnek velük. A tekintéllyel bíró szülők inkább támogatnak, mint ráhagynak. Nem szokatlan, hogy a megengedő szülők némileg elzárkóznak. Azt is szeretnék, hogy gyermekeik viselkedjenek, de mivel nem dolgoznak hatékonyan ennek érdekében, bosszankodhatnak vagy dühösek lehetnek, ha gyermekeik nem így tesznek.
Hasonlóképpen, a tekintéllyel bíró szülők valamivel kevesebb szabályt állítanak fel, mint a tekintélyelvűek, de valójában szigorúbbak – érvényesítik az általuk felállított szabályokat, és ebben, ha kell, segítséget is adnak a gyermekeiknek.