Hirtelen eltűnnek a közös programok, a napi üzenetek és azok a jövőbeli tervek, amelyekről korábban természetesnek tűnt azt gondolni, hogy megvalósulnak. A fájdalom ilyenkor teljesen valóságos, de nem kell egyedül vagy egyik napról a másikra túllendülnöd rajta. Mutatjuk, milyen apró lépésekkel indulhatsz el a lelki gyógyulás és az önmagadhoz való visszatalálás felé.
Engedd meg magadnak a gyászt
A kapcsolat vége egy veszteség, még akkor is, ha te döntöttél a szakítás mellett. Elveszíted a másik embert, a közös terveket, a megszokott napi rutinokat, és néha egy egész jövőképet, amit építettetek. Ez a gyászfolyamat pedig nem kikerülhető, csak átélhető.
Sokan próbálják elfojtani a fájdalmat azzal, hogy azonnal talpra akarnak állni, mosolyt erőltetnek magukra, és mindenkinek azt mondják, hogy jól vannak. Ez rövid távon működhet, de a lenyelt érzések előbb-utóbb valahol felszínre törnek. Adj magadnak engedélyt a sírásra, a dühre, a hiányra, mert ezek mind természetes részei annak, hogy egy fontos kapcsolat lezárul. Olvass még a témában
Figyelmeztető jelek a tudatalattidtól, hogy nem ő a megfelelő pasi
Akár 2,5 évvel tovább élhetsz, ha ezekre az alvási rutinokra odafigyelsz
„Átlátszó férfi futott az autó elé” – 7 furcsa történet, amire nincs ésszerű magyarázat
Ezt hozza 2026. január 16. a numerológia szerint: engedd el és zárd le azt, ami már nem szolgál
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






