Safe food-ok és lehetőségek
Szelektív evő gyerekkel az ember egy idő után megtanulja, hogy a feje tetejére is állhat, akkor is lesz, amit a gyereke nem eszik meg, illetve inkább csak lesz olyan, amit megeszik. Az úgynevezett „biztonságos ételek” („safe food”) azok az élelmiszerek, amiket ezek a gyerekek mindig, minden körülmények között megesznek. Ez lehet a banán, a vajas kifli, az epres joghurt vagy éppen a vanília fagyi. Nem mindig a legegészségesebb, legtáplálóbb ételek, de vannak olyan napok, amikor egyszerűen semmi, de semmi mást nem fogunk tudni beleimádkozni a gyerekbe. És ilyenkor ez is több, mint a semmi.
Nálunk mindig van otthon pár olyan étel, amit a lányom biztosan megeszik: tésztafélék, bizonyos gyümölcsök, sajt, joghurt. Ezek adják a kapaszkodót, és köréjük próbálom építeni a változatosságot. Emellett mindig tartok kéznél többféle alternatívát is: másfajta gyümölcsöket, teljes kiőrlésű kekszeket, egy-egy új tejterméket.
Nekünk annyiból könnyebb helyzetünk van, hogy a lányom nyitott arra, hogy új dolgokat megkóstoljon – egyszerűen csak legtöbbször nem ízlenek neki. Ez persze csalódás lehet, de közben lehetőséget is ad: időről időre találunk olyan új ételt, ami mégis bekerül a „biztonságos” kategóriába. Ez apró lépésekben bővíti a repertoárt. Olvass még a témában
„Az elfuserált családod miatt gondolod ezt” – Hogyan kezeld a partnered, ha leereszkedően bánik veled
A kávé is beleszámít a napi vízfogyasztásodba? Íme, mit mondanak erről a szakértők
„Már nem tudok hason aludni” – nagymellű nők vallomásai
Alig maradt emlékem gyerekkoromból – most azt kutatom, hogyan építkezik ebből a felnőtt énem
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






