Mások a hátad mögött elégedetlenkednek
Dacára annak, hogy egyesek egy válaszlevet sem hajlandóak írni, biztos lehetsz benne, hogy a hátad mögött mégis lesznek olyanok, akik elégedetlenkedni fognak.
Ez akkor is így lesz, ha mindenkit egyesével megkérdezel, úgyhogy nem érdemes extrém mennyiségű energiát fektetned a vélemények begyűjtésébe.
Még négy-öt álláspontot is nagyon nehéz összeegyeztetni, főleg, ha a sokan nem ismerik egymást (a feladat pedig csak nehezedik, minél többen vannak a résztvevő lányok). Olvass még a témában
„Mit tegyek, ha pasik nélkül boldogabb vagyok…?” Negyven felett sok nő jár ebben a cipőben
„Nem kell meghívnod a barátnőd pasiját is” – Elavult esküvői etikettek, amiket engedj el
A fiatal szinglik 77 százaléka így talál szerelmet – nem az online társkereső a megoldás
Divat lett a valódi érdeklődés – A Z generáció már kifejezetten a „chalant” kapcsolatokat keresi
Emiatt először is el kell fogadnod, hogy nem tudsz mindenkinek a kedvére tenni, szervezőként közvetve, vagy közvetlenül, de érni fognak sérelmek.
Másodsorban pedig szerencsésebb, ha nem öt-tíz programmal rukkolsz elő, hanem kitalálsz egy-két alternatívát, így már sokkal könnyebb lesz a többieket választásra bírni.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






