Sokáig én voltam a legfiatalabb mindenhol, ahol dolgoztam, és ez egy olyan dolog volt, amit nagyon élveztem. Tehetséges voltam abban, amit csinálok, ezért gyorsan kaptam olyan feladatokat, amit mások csak évekkel később, és szerettem látni a meglepetést az emberek arcán, amikor rájöttek, hogy milyen fiatal vagyok. Volt ebben valami jóleső, mókás érzés. Én voltam a munkahelyeimen a „csodagyerek”, akinek mindenki nagy jövőt jósolt.
Egy darabig ez természetesnek tűnt. Az ember a húszas éveiben könnyen elhiszi, hogy örökké fiatal marad.
Aztán egyszer csak, mint minden más, ez is elmúlik
Először csak az tűnik fel, hogy már senki nem kérdez rá a korodra. Nem azért, mert titok, hanem mert egyszerűen nem érdekes. Aztán megjelennek az első kollégák, akik szemmel láthatóan fiatalabbak nálad. Később egyre többen lesznek, és már nem csak a frissen érkező gyakornokok közül kerülnek ki. Olvass még a témában
„Nem főznek, nem akarnak gyereket, nem jó nekik semmi” – A mai férfiak miért utálják a nőket?
Nem te választod a szerepet, a szerep választ téged: így gyógyít az is, ha más családállításában veszel részt
Így segít, ha megírsz egy levelet, amit sosem küldesz el senkinek
Mersz igazán sebezhető lenni? Teszteld, hogyan viszonyulsz az érzelmi nyitottsághoz!
Lassan eljön a pont, amikor te viccelődsz az ebédlőasztal mellett azzal, hogy a csapat egy tehetséges tagja milyen szemtelenül fiatal, aztán meg kettőt pislogsz, és bemutatnak egy új főnöködnek, aki fiatalabb nálad. Sokkal fiatalabb.
Én most először kerültem ilyen helyzetbe. Valaki, akivel együtt dolgozom, magasabb pozícióban van nálam, és jó pár évvel fiatalabb is.
Furcsa? Valamennyire nyilván az, mint amennyire minden helyzet az életben, amivel korábban még nem találkoztunk, furcsa tud lenni. De hogy milyen érzés?
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
