2. „Szeretem a kihívásokat és gyorsan tanulok.”
Egy motivációs levél mindössze néhány sorból áll, ne pazarold ezt arra, hogy üres közhelyeket puffogtatsz el, amelyek semmit nem mondanak, és amelyek 30 másik levélben is szóról szóra így fognak szerepelni. Írd inkább azt, hogy már a korábbi munkahelyeden is rád bízták a legproblémásabb ügyfeleket, mert jól tudod kezelni őket, és 3 hónap után már rád bízták, hogy betanítsd az új kollégának a céges szerver használatát, mert gyorsan elsajátítottad az új képességet.
3. „Szívesen dolgoznék egy fiatalos, lendületes csapatban.”
Igaz, hogy a legtöbb munkáltató is ilyen közhelyeket lő el az álláshirdetéseiben, de ez még nem jelenti azt, hogy neked is ezt kellene tükröznöd.
Mutasd meg a leveledben, hogy elvégezted a házi feladatot, és alaposan utánajártál a cégnek!
Írd inkább azt, hogy mindig is vonzott a svéd vállalati kultúra, ezért szívesen dolgoznál egy ilyen tulajdonú cég leányvállalatának, vagy hogy sportolóként személyesen is érdekelnek a technikai felszerelések, ezért remek értékesítőjük lenne belőled. Írj valami olyat, ami ehhez és csakis ehhez a vállalathoz köthető! Olvass még a témában
Házvezetőnők, mi volt a legbizarrabb dolog, amit munka közben láttatok?
Így fejleszd a vállalkozásodat, hogy tényleg gyümölcsöző legyen – Szakértők tanácsai
10 kis szokás, amivel jövőre sokkal gazdagabb leszel
Digitális detox nyaralás alatt: így tettem félre bűntudat nélkül a munkámat a szabadságomon
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






