A modern technológiának köszönhetően az információk hihetetlen gyorsasággal száguldoznak az internetes sztrádán, és másodpercek töredéke alatt a világ másik végén lévő emberrel is egyidőben beszélgethetünk. Azt gondolhatnánk, hogy ez a fejlődés a kommunikáció hatékonyságát csak fokozta, holott jóval több félreértéshez vezet, mint korábban.
Egy amerikai kutatás szerint az Egyesült Államokban élő tinédzserek egyharmada több mint 100 SMS-t küld el egyetlen nap alatt a barátainak, és szinte mindegyikük szívesebben üzen SMS-ben, mint hogy személyesen beszélgessen velük.
Elfelejtettük, hogyan nézzünk a másik szemébe, hogyan beszéljünk világosan, és hogyan hallgassuk a beszélgetőpartnerünket anélkül, hogy azonnal reagálnánk a mondandójára. Ráadásul a politikai környezet is nehezítheti a kommunikációt, mivel nem merünk nyíltan kimondani bizonyos dolgokat, félve attól, hogy másokat megbánthatunk, vagy attól tartva, hogyan reagálnak rá.
Celeste Headlee kommunikációs szakember, újságíró 10 módszere segíthet a megértésben és abban, hogyan fejezzük ki jobban magunkat. Olvass még a témában
Vigyázz: ez a 6 tárgy az otthonodban balszerencsét és pénzhiányt hozhat
„Ha ezt rendeli az étteremben, rögtön tudom, hogy igazából nem gazdag” – Ultragazdagok mesélnek arról, mi leplezi le, aki csak gazdagabbnak akar tűnni
Anyáink idejében nem volt pumpkin spice latte, mégis érezni lehetett az őszt – mégis mi változott?
Nem a ruhádat nézik meg először – ezt figyelik meg rajtad az emberek legelőször
1. Koncentrálj arra, amit csinálsz!
Légy jelen, tedd le a telefonodat, és koncentrálj arra, amit épp csinálsz, figyelj arra, akivel épp beszélgetsz!
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






