Valahol mindannyian ismerjük azt a sajátos feszültséget, ami a vendégségek előtt ott lóg a levegőben. Reménykedünk a békés találkozásban, mégis lüktet bennünk a kérdés: vajon melyik beszólás, félreértés vagy rosszkor elindított beszélgetés borítja majd fel a hangulatot?
Nekünk is volt bőséggel részünk hasonló helyzetekben, de egy ponton meguntuk, hogy minden évben ugyanaz történik. Ahelyett azonban, hogy megszakítottuk volna a kapcsolatokat a „problémás” családtagokkal, máshogy húztunk határt: mi változtattunk. Mióta megtanultuk másként kezelni ezeket a helyzeteket, már nincsenek ünnepi konfliktusaink, pedig a rokonainkon látszik, hogy azóta sem találtak rá a lelki békéjükre.
A tervezés nem vesz el a jó hangulatból
Az elmúlt években úgy vettem észre, hogy az ünnepi béke egyik legfontosabb feltétele az időzítés. Nem a „ki mikor ér rá” típusú kapkodó szervezés, hanem az előre egyeztetett, mindenkinek kényelmes időpont. Így a vendéglátó is tud készülni, nem rohan, nem ideges, mi pedig semmi miatt nem érezzük magunkat kellemetlenül. Szóval jellemzően hetekkel előre egyeztetjük a napot, majd később a konkrét időpontot is. Olvass még a témában
A „gonosz lányok” nem tűnnek el a gimnázium után – így kezelheted őket felnőttként
„A pasim dobálózik, ha dühös és ilyenkor menekülök” – Ahogyan a haragját kezeli, sokat elárul arról, hogyan bánik veled
Ezt hozza 2026. október 22. a numerológia szerint: gondoskodás és szeretet
Mit vigyél a temetőbe? 7 virág, amely más-más érzelmet fejez ki
Ezen felül már a meghívásnál jelezni szoktuk legalább nagyvonalakban, meddig tudunk maradni. Ebben sincs semmi udvariatlanság, inkább őszinteség és segítség: mindenki tudja, hogyan készüljön, mennyi energiát osszon be, és mikorra tervezze a vacsorát vagy a soron következő magánprogramját. Ezzel az egyszerű tervezési menetrenddel máris letudhatjuk a vendégségek egyik legnagyobb konfliktusforrását: a kiszámíthatatlansággal járó feszengést.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






