Valószínűleg neked is ismerős a szituáció: nem aludtál túl jól az éjszaka, vagy valamiért hajnalig fenn kellett maradnod, ezért alig várod a délutánt, amikor (ha szerencsés vagy) még akár lehet is egy-két órád arra, hogy újra lehunyd a szemed. Hullafáradtan bezuhansz az ágyba, majd úgy kelsz fel, mint akit háromszor kimostak. Még a következő éjszakai alvásod is teljesen felborul a délutáni szunyálás miatt.
Ez gyakoribb jelenség, mint hinnéd, és egyszerű magyarázata van. Az agyad és az egész szervezeted szereti, ha egy meghatározott, nagyjából pontos ritmus szerint él és működik, ha pedig ezt megzavarod, többet ártasz vele, mint használsz.
Az eredmény általában leginkább az, hogy a délutánodat és az estédet is szabotálod, a plusz alvás miatt pedig nyilvánvalóan éjszaka sem tudsz majd olyan jól aludni, ettől meg belekerülsz egy ördögi körbe, amiből aztán nagyon nehéz kitörni.

Hogyan javíthatsz az alvási szokásaidon?
A tested akkor érzi a legjobban magát alvási szempontból, ha rendszeres lefekvési és felkelési időt tartasz, még hétvégenként is. Persze senki nem szeret szombaton és vasárnap is nagyon korán kelni, de jobb a belső órádnak, ha ilyenkor nem borítod meg a rutint, vagy legalább is a reggel 6-os keléshez képest nem 11-kor dob ki az ágy magából. Olvass még a témában
Beköltöztem az új lakásomba, és az első éjszaka óta tudom, hogy nem vagyok ott egyedül
„Egymás mellett álltunk a 20 éve készült fényképen” – Párok, akik sorsa hamarabb keresztezte egymást, mint hitték
Mi az életfeladatod? Megmutatja a születési dátumod utolsó számjegye
Ezt hozza 2026. szeptember 27. a numerológia szerint: új kezdetek
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






