A testnedv az élő szervezetben lévő folyadékok (gázok, gőzök) gyűjtőneve és összetételük minősége jól leírható fizikai, kémiai, biológiai jellemzőkkel. Szex alatt testnedveket cserélünk partnerünkkel és ha hozzávesszük azt, hogy a kulturális, vallási és konzervatív társadalmi nevelés következtében az aktust eleve szégyenteljes dolognak tartjuk, nem csoda, ha sokan idegenkednek ettől.
Pedig a szex az egyik legtermészetesebb emberi viselkedés a világon, ezért igazán sajnálatos, hogy vannak aspektusai, amit kicsit undorítónak tartunk. Két ember szexuális együttléte nem „mocskos”, a testnedvek cseréje pedig természetes velejárója. Íme egy kis gyorstalpaló azzal kapcsolatban, hogy ilyenkor pontosan milyen nedveket termelünk és ezeknek mi a funkciója.
Nyál: A szájüregében a nyálmirigyek által termelt színtelen, viszkózus, változó kémhatású, folyadék, aminek csókolózás vagy orális szex alatt van szerepe. Síkosítóként is használhatjuk, bár erre a célra jobban megfelelnek a direkt erre a célra kifejlesztett termékek.
Izzadtság: A bőr irharétegében elhelyezkedő verejtékmirigyek által termelt, a bőr felületére kivezetett váladékot nevezzük verejtéknek.
Férfi előváladék: Az izgalmi állapot alatt termelődik – legtöbbször az erekció kezdetekor – szerepe a síkosításban van, illetve feladata, hogy átmossa a húgycsövet, és semlegesítse annak savasságát.
Ezáltal védi a spermiumokat, és lehetővé teszi azok túlélését nemcsak a húgycsőben, de ejakuláció után is. Az előváladéktól történő teherbeesés kockázata kicsi, ugyanakkor megtörténhet, mert a folyadék kis mennyiségben tartalmazhat élő spermiumokat.Női előváladék: Szintén izgalmi állapotban termelődik, remek természetes sikosító.
Férfi ejakuláció: A férfi orgazmusa során kilövellő fehéres folyadék, amely a spermiumokat tartalmazza és jellegzetes szaga van.
Női ejakuláció: Az intenzív női orgazmussal a húgycsőből egyszerre vagy lüktetően kilövellő vagy kifolyó víz-szerű, átlátszó folyadék.
Menstruációs vér: A menstruáció során a ciklus második felében, a peteérés során megvastagodott méhnyálkahártya leválik és a hüvelyen keresztül távozik. Bár a legtöbben menstruációs vérként ismerik a távozó folyadékot, valójában ennek csak mintegy a fele vér, egyéb összetevői között találhatunk még hüvelyváladékot és szövetdarabokat is
Végbél nyálka: A végbelet narancsvörös, fényes, mirigyeket tartalmazó nyálkahártya és az azt fedő váladék borítja.
Előfordul, hogy a partner szaga kellemetlen a másik fél számára. Ennek oka lehet a higiénia hiánya, de az is gyakori, hogy a másik természetes kipárolgása olyan, ami irritáló.
Pedig mi, emberek nem voltunk mindig ilyen finnyásak a szagokra.
Őseink például közel sem tisztálkodtak minden nap és – hacsak nem volt valami komoly betegsége valakinek – teljesen természetes volt, hogy mindenkit körülvett a testszaga. Ennek ellenére akkoriban sem szexelt kevesebbet az emberiség, így egyértelmű, hogy a tisztálkodási lehetőségek és szokások fejlődésével váltunk egyre érzékenyebbé a szagokra.
Egy ideális kapcsolatban a felek nem undorodnak egymás illatától még akkor sem, ha a másik megizzadva megy haza. A sperma ízét és szagát lehet valamilyen szinten befolyásolni az étkezéssel, például a kávé és spárga elkerülésével kevésbé intenzívvé válik.
Meg kell említenünk, hogy – bármennyire természetes is a testnedv-csere – a védekezés fontos – lehetőleg óvszerrel – illetve az anális szex után semmi ne kerüljön a vaginába, mert baktériumos fertőzést okozhat.
Menstruáció alatt is lehet szexelni – sőt, kifejezetten jót tesz, hiszen az orgazmus fájdalomcsillapító hatással bír – de a védekezést ilyenkor sem szabad elhanyagolni, mert a hiedelemmel ellentétben ilyenkor is teherbe lehet esni.
A szex minden esetben testnedv-cserével, szagokkal és hangokkal jár, emiatt felesleges aggódnod, hiszen csak a saját élményed rontod: fogadd el és add át magad az élvezetnek!
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!