Szánjatok időt kizárólag egymásra!
Bár karácsonykor a családé a főszerep, egész biztosan akadt olyan időszak, amikor csak és kizárólag egymásra koncentrálhattatok.
Nagyon fontos, hogy ez a közös örömszerzés mindig helyet kapjon a kapcsolatotokban, az évi egy alkalom erre nem elég.
Ha jó volt közösen filmet nézni, kettesben fürdeni, vacsorázni, akkor ne várjatok túl sokat a következő alkalomra. Olvass még a témában
Mindenki tudja úgy alakítani az életét, hogy az ilyen, igazán fontos dolgokra jusson ideje, hiszen nem csak rövidtávon, évekre előre is kamatoznak a romantikus pillanatok.
Az a legjobb, ha legalább hetente egyszer van módotok a közös lazításra, de ha két-háromhavonta néhány napra is el tudtok vonulni, akkor az igazán jót tesz majd a kapcsolatotoknak.






