
Volt egy pont, amikor már nem lehetett szőnyeg alá söpörni a problémát. Leültünk vele beszélni. Nem támadva, nem kiabálva, hanem elmondva, hogy mit élünk meg. Hogy bántónak érezzük, amikor megjegyzi, ha valaki a játszóterezős dzsekijében érkezik a találkozóra, ahová ő az új bundáját vette fel. Hogy fáj, amikor valaki férjének „sikertelenségét” állítja szembe a saját szeretője (!) karrierjével, mintha ez valamiféle verseny lenne. Hogy kellemetlen, amikor megjegyzi, hogy nincs makulátlan rend a lakásban, ahová bejelentkezés nélkül ugrott fel, mintha egy vizsgán kellene teljesíteni előtte.
Nem sikerült megmenteni a barátságot
A beszélgetés célja az volt, hogy megmentsük a barátságot, de nem úgy sikerült, ahogy reméltük. Megsértődött. Elmagyarázta, hogy mi értjük félre, hogy ő csak őszinte, hogy nem lehet már semmit mondani. Hogy ő csak azt akarja, hogy „legyünk igényesebbek magunkra”. A végén valahogy mégis ott tartottunk, hogy mi kértünk bocsánatot, amiért „megbántottuk”. És talán már ott sejthettük volna, hogy ebből nem lesz változás.
Nem is lett. A beszólások folytatódtak. Egy ideig csendesebben, aztán újra ugyanolyan magabiztosan. Amikor egy cukrászdai találkozón megjegyzést tett arra, hogy az egyik barátnőm – aki épp minden erejével próbált fogyni – megengedett magának egy süteményt, és én később a telefonban egy zokogó embert próbáltam vigasztalni, akkor valami végleg átkattant bennem. Olvass még a témában
A Végítélet lapja: ezt üzeni a novemberi Tarot kártya a mély, transzformatív energiák mellé
Ezt hozza 2026. október 27. a numerológia szerint: béke és harmónia
5 rituálé Halloween éjjelére, amivel bevonzod a szerelmet
Tényleg az influenszereket utáljuk, vagy csak nem bírjuk elviselni a sikeres nőket?

Ez nem normális – gondoltam. Nem normális, hogy a barátság után romokat kell takarítani.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






