
Akkor sokat segített az állatorvosunk nyugalma. Azt mondta, teljesen normális, hogy ezt érzem. Hogy a bűntudat szinte automatikus része ennek a döntésnek. És biztosított róla: mindent, ami emberileg lehetséges volt, megtettem a kis barátomért.
Ez a mondat kapaszkodó lett.
Mert valójában talán ez az egyetlen kapaszkodó ebben a kérdésben: megtettünk-e mindent, ami ésszerű, ami arányos, ami valóban az állat érdekét szolgálja? Figyeltünk-e rá, róla szólt-e a döntésünk?
Mindezzel együtt ezt a döntést meghozni egy életről soha nem lesz könnyű. Nem lesz olyan pillanat, amikor biztosnak érezzük, hogy most tökéletesen döntünk. De ha őszintén, az állatunk érdekeit szem előtt tartva mérlegelünk, ha bevonunk egy józan és empatikus állatorvost, és ha el tudjuk mondani magunknak, hogy mindent megtettünk, akkor talán el tudjuk fogadni: az elengedés nem árulás. Olvass még a témában
Szenvedély és újjászületés: így hat rád a csillagjegyed szerint a Skorpió szezon
A tradwife-trend visszatérése: tényleg erre vágyunk, vagy ezt adják el nekünk?
Így készülünk a karácsonyra válás után, közös gyerekkel
Az örök panaszkodók, a kapcsolati drámázók és az életmódguruk: emberek, akiknek nem adok többé teret az életemben
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






