Természetesen nem baj, ha valaki megbízható, szabálykövető és kedves az emberekhez. A gond ott kezdődik, ha mindent elvisel csak azért, nehogy magára haragítson másokat és ugyanezen okból túlvállalja magát, a többiek helyett dolgozik vagy elvállal feladatokat a békesség kedvéért.
Az érzelmek elnyomása
Az ilyen ember soha nem mutatja ki a neheztelését, a haragját, inkább csendben elviseli a helyzetét és ez nyilvánvalóan nem egészséges. Jellemzően már gyerekkorában is úgy nevelték, hogy a dühnek, agressziónak ne engedjen teret, hiszen az nem illik. Éppen ezért mindent visszafojt, így lassanként szorongó felnőtt válik belőle.
Pedig meg kell ismernünk a negatív érzéseket is és meg is kell tanulni kezelni azokat. Kerülhetünk olyan helyzetbe, mikor szükségünk van erre az oldalunkra, például ki kell állni magunkért, nemet kell tudnunk mondani egy feladatra, ahol csak kihasználnak minket. Sorolhatnánk, hány helyzetben indokolt, hogy egy kicsit harciasabbak legyünk. Olvass még a témában
5 jel, hogy egy találkozásnak több jelentősége van, mint gondolnád
Ez az, amit mások gyakran félreértenek benned a csillagjegyed szerint
A barátnőm elmondta, hogy szándékosan nem védekezett, hogy teherbe essen – nem tudtam, mit gondoljak
Mások megalázásán szórakozunk – tényleg erre valók a tehetségkutatók?
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






