Az igazi jókislány soha nem mond nemet, mindenkivel kedves, segítőkész és legfőképp sohasem dühös senkire, semmiért. De miért is baj ez?
Természetesen nem baj, ha valaki megbízható, szabálykövető és kedves az emberekhez. A gond ott kezdődik, ha mindent elvisel csak azért, nehogy magára haragítson másokat és ugyanezen okból túlvállalja magát, a többiek helyett dolgozik vagy elvállal feladatokat a békesség kedvéért.
Az érzelmek elnyomása
Az ilyen ember soha nem mutatja ki a neheztelését, a haragját, inkább csendben elviseli a helyzetét és ez nyilvánvalóan nem egészséges. Jellemzően már gyerekkorában is úgy nevelték, hogy a dühnek, agressziónak ne engedjen teret, hiszen az nem illik. Éppen ezért mindent visszafojt, így lassanként szorongó felnőtt válik belőle.
Pedig meg kell ismernünk a negatív érzéseket is és meg is kell tanulni kezelni azokat. Kerülhetünk olyan helyzetbe, mikor szükségünk van erre az oldalunkra, például ki kell állni magunkért, nemet kell tudnunk mondani egy feladatra, ahol csak kihasználnak minket. Sorolhatnánk, hány helyzetben indokolt, hogy egy kicsit harciasabbak legyünk.
Mindez nem megy úgy, hogy nem élhetjük meg a dühünket, holott adott helyzetben jogos a haragunk vagy neheztelésünk, de mi azt tanultuk meg, hogy csendben maradunk és eltűrünk mindent.
Hosszú idők óta kialakult szokás, hogy a lányoktól kedvességet, simulékony modort várnak el, nem illik agresszívnak mutatkozniuk, a fiúktól viszont elnézik ugyanezt. Mára sokat változott a nevelési stílus, de egyes családokban mégis maradnak az efféle szokások.
A mérgező szülők szerepe
A helyzeten csak ront, ha egy mérgező szülő áll a háttérben, aki arra nevel, hogy elfojtással éljünk és ne mindig a szituációnak megfelelő érzelmeinket mutassuk ki. Gyerekként tétje van annak, hogyan viselkedünk, legalábbis azt hihetjük. A mérgező anya ugyanis nem feltétel nélkül adja a szeretetét, csak akkor kapjuk meg az elismerését, törődését, ha a kedve szerint viselkedünk.
A jókislány pedig belemegy a játszmába és a veszteség elkerülése végett olyan érzelemmel fog reagálni, amiért megdicséri az anyja, hiszen vágyik az elismerésére.
Akkor is, ha szíve szerint másként tenne. Felnőttként is megtartja ezt a szokását és könnyen válik akaratgyenge, védekezni képtelen emberré. Elviseli a bántásokat, szomorkodik miatta, de nem áll ki magáért, nem mer haragot mutatni. Saját szükségleteit hajlamos elfelejteni, míg másoknak azonnal segít, mindenki mást fontosabbnak tart magánál. Ha egy kérésre mégis nemet mond, rosszul érzi magát. A túlontúl jókislány tehát gyakran szenved a háttérben álló mérgező anyától.
De honnan láthatjuk a jeleket, hogy tényleg erről van szó?
Lehet szinte észrevétlen ez az attitűd, mégis rombol. A mérgező anyának lehetetlen megfelelni, hiszen mindent jobban tud és képtelen elismerni a másikat, semmi sem elég jó neki. Szeret tanácsokat osztogatni és elmondani a véleményét mindenről, még ha nem is kéri az ember. Tévedhetetlennek gondolja magát és nem is képes elismerni, ha nincs igaza, bocsánatot soha nem kér.
Mivel mindent jobban tud, a határait sem érzékeli, beleszól a lánya ügyeibe. Elmondja, mit hogyan kellene csinálnia vagy ő maga mit tenne. Az ilyen szülőnek bár lehetetlen megfelelni, a jókislány mégis igyekszik és kötelességének érzi, hogy boldoggá tegye anyját, kivívja az elismerését. Még később, felnőttként is ezért teper, maga sem tudja miért. És ne gondoljuk, hogy az ilyen embernek feltétlen van is bizonyítani valója és kudarcos életét próbálja jó színben feltüntetni.
Gyakran sikeres, tehetséges nők küzdenek az anyjuk elismeréséért, mintha valamiféle mérce, etalon lenne a véleménye.
Sajnos nem tudják vagy nem akarják elfogadni, hogy nem fogják kivívni ezt az elismerést. Pedig érdemesebb lenne a kényszeres jókislány szerep helyett felvállalni a valódi érzelmeket és olyan embereket találni, akik ezekkel együtt elfogadják őket. Mellettük nem kellene folyton a szorongató érzéssel küzdeni: vajon elég jó vagyok-e?