Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Mentsük meg a házasságunkat! – Így...

Mentsük meg a házasságunkat! – Így segít a párterápia

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

Terapeutához azonban sokszor azért nem jutnak el a párok, mert félnek, mit szólnának majd hozzá mások, ha megtudnák. De előfordul olyan is, hogy az egyik fél nem akar elmenni, és nem is érzi úgy, hogy szükség lenne rá, vagy úgy véli, az ő problémájukon egyébként sem lehet segíteni. Kozma-Vízkeleti Dániel szerint azonban sokszor nagyon is természetes módon vannak jelen a problémák egy kapcsolatban.

„Számos olyan nehézség előfordulhat, amely egyébként teljesen természetes a kapcsolatok fejlődésében. Ilyen például az, ami általánosságban a harmadik, negyedik évben szokott felszínre kerülni: ilyenkor kezd múlni a szenvedély, a lángolás, és ki kell alakítani a közös élet közös szabályait. Ez nem megy viták nélkül. Ráadásul a korábbi forró szerelemmel összehasonlítva ez veszteségnek tűnhet, hiszen eddig minden szép és jó volt, most pedig apróságokon is veszekszünk. Ezeknek a dolgoknak a továbblendülésében nagyon sokat tud segíteni egy pár- és családterapeuta. Később, az életutunkon továbbmenve lesznek olyan nehézségek is, amelyekre előre lehet számítani. Ilyenek a sajnálatos veszteségek, amelyek egy családban bekövetkeznek: például a gyerekek kirepülése, az idősebb generáció tagjainak elvesztése, egy költözés vagy akár egy iskolaváltás. Ezek mind olyan esetek, amelyek megterhelik a még legjobban »összerakott« családokat is. Vannak, akik sikeresen feldolgozzák ezeket, míg mások elakadnak. De érheti a kapcsolatot súlyos válság is, mint mondjuk egy hűtlenségi krízis vagy valamely családtag komolyabb betegsége.”

Sokan úgy gondolják, hogy a kapcsolat elején fellépő nehézségek nem is olyan vészesek, úgyis átlendülnek majd a rajtuk. Mások úgy vélik, hogy már annyira régóta együtt vannak, hogy most már úgysem lehet a problémát megoldani. A szakpszichológus szerint azonban soha nem késő változtatni, és elkezdeni a terápiát.

Olvass még a témában

A teljes cikket a Családi Lap 2016 szeptemberi számában olvashatod el!

Szerző: Csombok Zsuzsanna

Oldalak: 1 2

Kapcsolódó cikk a következő oldalon:

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!