Rögtön az elején különbséget kell tennünk az állandósult harmadik és az alkalmi viszony között. A párhuzamos életek szempontjából ez kétféle működés. Ha szeretőnk van a házasságban, az egy állandósult hiány-tünet reakciója. Ha alkalmi viszonyokba bonyolodunk, kicsit más a helyzet. Személyiségünk és persze kapcsolatunk is tehet róla.
Sosem egyedül vagyunk a megcsalásban, minimum három résztvevője van, hiszen a feleségünk/férjünk is ott van az ágyban, a fejünkben. Emiatt is olyan bonyolult az egész. Nincs tökéletes függetlenség, még a nyílt kapcsolatokban sem. Érzelmileg megfizetjük az árát, ha „megengedjük” a másiknak és önmagunknak a tetszőleges csapongást.
Sokéves kapcsolat mellett kialakuló viszony ritkán jár lelkiismeret-furdalás nélkül. Igen, a férfiak is nehezen viselik, hogy nem tudnak ellenállni és a nőknek sem könnyű egy új partnerrel ágyba bújni annyi év monogámia után. Olvass még a témában
Ilyenkor jön az önmarcangolás, a belső csaták, a hullámzó projekció – ami viszont eldönti, hogy elmondjuk-e vagy sem, az a belső erőnk.
Megbírkózunk-e ezzel az új helyzettel és a zakatoló lelkiismerettel mi magunk, ki tudjuk-e deríteni, mi vezetett a félrelépéshez és van-e erőnk és akaratunk változtatni, harcolni a házasságunkért vagy sem. Aki nem bírja elviselni ezt a belső feszültséget, az rendszerint könnyítésképpen elmondja a nagy titkot, annak ellenére, hogy ez szükségszerűen következményekkel jár.
Mi történik ilyenkor? A másik fél, aki esetleg nem sejti, hogy mi történik a háta mögött, döbbenten áll, mint Susan Sarandon a Hölgyválasz-ban: „Én azt hittem, boldogok vagyunk!” Mivel csak mi jöttünk rá, hogy számunkra mi nem működik, a partnerünk még nem feltétlenül érzi és érti a problémát – így nem is szabad számonkérni rajta idő előtt. Ha megtaláltuk a zöld kis ördögöt, amitől elkalandoztunk, érdemes először magunknak megküzdeni vele, hiszen egy korai coming out többet árthat, mint amennyit használ. Lehet, hogy arra jó, hogy könnyítsünk a lekiismeretünkön, de valószínűbb, hogy egy életre szóló sebet ütünk a másikon.
Nem, nem az a kérdés morálisan, hogy a megcsalás bűn-e, hanem, hogy a másiknak is bűnhődnie kell-e a mi félrelépésünkért.
Amikor a félrelépés egy kapcsolat végét jelenti, de még nem jött el a fizikai szakítás ideje, akkor nagy eséllyel maga az affér úgyis elterel bennünket az előző állapot lezárásához. Ilyenkor a viszony ürügyként, magyarázatként is szolgál a már nem működő házasság felbontására. Kérdés, hogy elmondjuk-e vagy beérjük azzal a felismeréssel, ami ide vezetett.
