Ilyenkor jön az önmarcangolás, a belső csaták, a hullámzó projekció – ami viszont eldönti, hogy elmondjuk-e vagy sem, az a belső erőnk.
Megbírkózunk-e ezzel az új helyzettel és a zakatoló lelkiismerettel mi magunk, ki tudjuk-e deríteni, mi vezetett a félrelépéshez és van-e erőnk és akaratunk változtatni, harcolni a házasságunkért vagy sem. Aki nem bírja elviselni ezt a belső feszültséget, az rendszerint könnyítésképpen elmondja a nagy titkot, annak ellenére, hogy ez szükségszerűen következményekkel jár.
Mi történik ilyenkor? A másik fél, aki esetleg nem sejti, hogy mi történik a háta mögött, döbbenten áll, mint Susan Sarandon a Hölgyválasz-ban: „Én azt hittem, boldogok vagyunk!” Mivel csak mi jöttünk rá, hogy számunkra mi nem működik, a partnerünk még nem feltétlenül érzi és érti a problémát – így nem is szabad számonkérni rajta idő előtt. Ha megtaláltuk a zöld kis ördögöt, amitől elkalandoztunk, érdemes először magunknak megküzdeni vele, hiszen egy korai coming out többet árthat, mint amennyit használ. Lehet, hogy arra jó, hogy könnyítsünk a lekiismeretünkön, de valószínűbb, hogy egy életre szóló sebet ütünk a másikon.
Nem, nem az a kérdés morálisan, hogy a megcsalás bűn-e, hanem, hogy a másiknak is bűnhődnie kell-e a mi félrelépésünkért. Olvass még a témában
„Akkoriban nem éreztem, hogy kihasznál” – a majdnem-kapcsolatok keserű igazságai
„Minden nap beszéltünk, mégsem engem választott” – érzelmi intimitás elkötelezettség nélkül
„Abszolút figyelmen kívül hagyta minden kérésem” – Ha már háromszor kértél valamit a pasidtól hiába, akkor sajnos nem törődik veled
„Azt mondta, ne kérdezgessem a múltról mert az úgysem számít” – Innen ismerd fel az érzelmileg elérhetetlen férfit
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
