Hogyan tudod megteremteni az egyensúlyt a munkád és az utazásaid között?
Nem egyszerű, sőt egyre nehezebb. Egyrészt természetesen ott a főállásom, másrészt pedig – nagy örömömre – egyre több megkeresést is kapok, egyre több lehetőségem van az utazásra. Sokan szokták is mondani, hogy nem is értik, hogyan bírom, hogy nem fáradok el úgy, hogy szinte egyetlen hétvégét sem töltök otthon. Természetesen én is el szoktam fáradni, de amennyire csak tudok, törekszem arra, hogy megtartsam az egyensúlyt a napi nyolcórás munkám és a felkérések, illetve a saját szervezésű utazások között.
Fontos kiemelnem, hogy az együttműködésekből nem tudnék, és nem is célom megélni, mellettük pedig nagyon sokat dolgozom. Hétközben, de még hétvégén is rengeteg idő megy el rá, és bár kívülről nem feltétlenül tűnik nagyobb feladatnak, videókat vágni, szerkeszteni is időigényes, fárasztó tud lenni. De én szeretem ezt a pörgős életvitelt, és egyelőre bírom is, aztán majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. október 28. a numerológia szerint: önkifejezés és egyediség
„Pick me girl”, femináci, momzilla – leértékelő címkék, amelyekkel a nőket illeti a társadalom
5 jel, ami azt üzeni, hogy a szeretteid vigyáznak rád fentről
Melyik szín vonz a legjobban? Ezt árulja el a mostani életszakaszodról
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






