A magyar utazóblogger már 60 országban járt, és a munkáját sem adta fel

A magyar utazóblogger már 60 országban járt, és a munkáját sem adta fel

Címlap / Életmód / Pénz és hivatás / A magyar utazóblogger már 60 országban járt, és a munkáját sem adta fel

Sokunknak vannak olyan tervei, amelyeket szokás életkorhoz is kötni, mondjuk úgy, hogy 30 éves korunkig szeretnénk elérni. Ilyen jellemzően a lakás- vagy autóvásárlás, a pártalálási, családalapítási tervek, vagy éppen az álom úti célok elérése.

VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?

Molnár-Szilágyi Ági utazóblogger azonban nem szigorú terveket, célokat követett, mégis 30 éves korára már 55 országba jutott el önerőből, azóta pedig még több új helyszínt fedezett fel. 

Honnan ered az utazás iránti szereteted?

Amikor először jártam New Yorkban, teljesen lenyűgözött. Ez pont tíz éve volt, utána pedig nem volt megállás. De már előtte is szerettem utazni, a szüleimmel nyaranta gyakran mentünk Horvátországba, néha Görögországba is, bár akkor még nem volt bennem olyan erős az utazási vágy, mint a New York-i út után. Illetve a szüleim és a többi családtagom is inkább évente egyszer szokott utazni, mostanában viszont igyekszem motiválni őket arra, hogy együtt is még többet lássunk a világból.

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9

A cikk folytatódik, lapozz!

«Előző
1/9
Következő»
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!