Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Magyar anyuka a színpadon, 7 ezer ember...

Magyar anyuka a színpadon, 7 ezer ember előtt – Szente-Veres Adrienn stand upossal beszélgettünk

Szente-Veres Adrienn a kisgyerekes anyukák mindennapjait éli. Miközben férjével közös vállalkozásuk ügyeit igazgatja, ötéves kisfiát hozza-viszi az óvodába, két meseolvasás között próbálja rendben tartani a házat. Időnként pedig mikrofont ragad, színpadra áll, és akár egész este képes szórakoztatni a közönséget. Adri ugyanis stand upos, és az eddigi eredményei alapján nem is akármilyen.

Az egész egy viccnek indult. A barátainkkal beszélgettünk, és szóba került, hogy még nincs női stand upos. Fogadtunk, hogy én is tudnék-e írni stand up műsort, és hogy elmerem-e küldeni a tévé szerkesztőinek. Elküldtem. Aztán én lepődtem meg legjobban, amikor visszaírtak, hogy tetszik nekik, és menjek be elmondani. Az esélytelenek teljes nyugalmával indultam, és az utolsó pillanatban az is megfordult a fejemben, hogy én most innen hazamegyek.

Kos telihold: 4 csillagjegy, akinek most mindent újra kell gondolnia

De akkor már olyan sokan voltak, hogy nem tudtam kimenni, színpadra kellett állnom. Aztán kiderült, hogy tetszik a közönségnek, amit csinálok. Ez 2009 novemberében volt. 2010-ben már leszerződtem a Dumaszínházzal, tavasszal már voltam a Rádiókabaréban, a Comdey Centralon… Szóval felpörögtek az események.

Azóta pedig már külföldön is sikereket értél el.

Olvass még a témában

Osztrák gimibe jártam, osztrák érettségim van, és intellektuális kihívásnak tartottam, hogy német nyelvterületen is kipróbáljam magam, hiszen nem elég egyszerűen lefordítani a magyar szövegedet. Ezért aztán jelentkeztem Grazba a Humorfesztiválra, ott döntős lettem, az anyagomat pedig le is adták a Rádió 1-ben, ezután jöttek a külföldi felkérések, most februárban pedig elhívtak egy önálló estre, ahol azt hittem, 30 percet kell szerepelnem, ezért könnyelműen igent mondtam. Aztán kiderült, hogy 60-at… Végül összeszedtem magam és megcsináltam. 

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/5
Következő»
🌙KisokosHoldnaptárholdfázisok, teliholdak
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kos telihold: 4 csillagjegy, akinek most mindent újra kell gondolnia
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.