És még csak Facebookon sem tudtam kinyomozni, mi a helyzet vele, mert azon kevesek közé tartozik, akik havonta nagyjából egyszer lépnek be a profiljukba (és még akkor sem osztanak meg semmit). Tessék, amikor szükségem lenne a közösségi médiára, teljesen használhatatlanná válik. Persze választhattam volna a könnyebbik utat, és írhattam volna egy „Mi a helyzet? Rég beszéltünk!” üzenetet, amire esetleg októberben kapok egy szintén közhelyes választ. De akkor hogyan teljesíteném a kihívást? Ezért úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát, és felhívom azon a telefonszámon, amin évekkel ezelőtt lehetett elérni. Az ötlet pedig olyannyira hirtelen jött, hogy még csak végig sem gondoltam, mit mondhatnék neki, ahogy azt sem, hogy talán félreérthető helyzetbe keveredek.
A vonal másik végén
Rányomtam a hívás gombra, és csörgés közben azon morfondíroztam, vajon felismeri-e majd a hangomat. Vajon örülni fog-e nekem, vagy esetleg távolságtartóan leráz majd. Még az is lehet, hogy szó nélkül rám teszi majd a telefont, amiért nem kerestem azóta sem (bár azt azért hozzá kell tennem, hogy ő sem engem). Ekkor hirtelen felvette a telefont, azonban Bence helyett egy női hang szólalt meg.
– Haló? Ki az? – kérdezte a lány, majd hallottam, ahogy halkan hátraszólt – Bence, nem válaszol senki. Olvass még a témában
Ha ez a csillagjegye, számíthatsz rá, hogy csak nagyon későn kéri majd meg a kezedet
5 hálószobai csalódás nőknél, amit a tudatlanságnak köszönhetünk
A partnered veled gyógyítja egy korábbi sérelmét? 6 jel, hogy visszapattanó kapcsolatban élsz
„Nyuszi voltam lépni, most már más felesége” – Férfiak vallomásai elszalasztott szerelmekről
Olyan váratlanul ért a dolog, hogy se szó se beszéd leraktam a telefont. Persze nyilván számíthattam volna rá, hogy Bencének van barátnője, és semmi kedve ezer éves barátságokat felmelegíteni. Hiszen ki nézné jó szemmel, ahogy a párja egy másik lánnyal találkozgat? Bár ha jobban belegondolok, talán nem is történhetett volna jobb dolog annál, hogy a párja vette fel. Elvégre így sikerült megkímélnem magam egy kényelmetlen beszélgetéstől, meg persze nem utolsó sorban egy féltékeny barátnőtől. Már épp elkönyveltem magamban, hogy a kihívásom 5 perc alatt semmivé foszlott, és törhetem a fejem valami egészen máson, amikor megcsörrent a telefonom. Bence (de az is lehet, hogy a lány) visszatárcsázta a számom! Ez nem lehet igaz. Sejtettem én, hogy titkosítanom kellett volna.
