Hamarosan újra szükség lesz rád!
Enyhítettek a szigorításokon, ami azt jelenti, ismét megnyitottak a boltok, az éttermek és a kávézók, ami természetesen azt is jelenti: munka is van. Ez pedig csak a kezdet, hiszen a kormány is azt ígérte: munkahelyeket teremt. Ha kétségeid is vannak az ígérettel kapcsolatban, gondolj arra, hogy az egész ország érdeke ennek a megvalósulása, hiszen ekképp állhat helyre a megtépázott gazdaságunk.
Várj türelmesen és közben keresd a lehetőséget, hol lehet éppen rád, a te munkaerődre szükség!
Meglehet, a következő munkád nem álommunka lesz, de egyelőre örülni fogsz neki. Amikor megpályázod majd, ne azon járjon az eszed, hogy ugyanazt az egy munkát hányan fogják még rajtad kívül megpályázni. Nincs szükséged negatív hozzáállásra, csak és kizárólag pozitív forgatókönyvek kaphatnak helyet az elmédben! Mantrázd szépen magadnak, „Szükség van rám!”. Bízz a képességeidben, a jó sorsodban és minden rendben lesz!
Következő cikkünk6 dolog, amit ne tegyél bele az önéletrajzodba, ha szeretnéd megkapni az állástAz álláskeresés nem egyszerű feladat, és már önmagában azt sem könnyű elérni, hogy az önéletrajzod alapján behívjanak egy személyes interjúra. Hogy erre mégis növeld az esélyeidet, érdemes tudnod, mi az, amit jó ötlet beleírni a CV-dbe, és mi az, amit inkább felejts el. Most utóbbira adunk pár tippet, és elmondjuk, mit hagyj ki…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






