Míg régen elképzelhetetlen volt, hogy valaki rendszeresen egyik kapcsolatból a másikba essen, addig manapság az a ritka, ha nincsenek alkalmi kapcsolataink.
VIDEO Halak csillagjegyűként ezekre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől
Én ezen a téren kicsit maradi vagyok, egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan kalandban volt részem, ami csak egy-egy alkalomra szólt. Ráadásul ezek a „kapcsolatok” sem úgy indultak, hogy alkalmi légyottok lesznek, de végül mégis ennyiben maradtak. Amikor pedig – legalábbis az új kutatás alapján – a legtöbb kapcsolatomnak kellett volna lennie, már éppen anyuka lettem.
Mikor vagyunk a leginkább lazák, ha egyéjszakás kalandokról van szó?
A HUD App megbízásából, egy 2000 amerikai részvételével végzett felmérésben megvizsgálták, hogyan viszonyulunk az alkalmi kapcsolatokhoz eltérő életkorokban. Kiderült, hogy a legtöbben úgy nyilatkoztak, 27 évesen volt a legtöbb olyan kapcsolatuk, ami nem bizonyult hosszú távúnak – vagy azért, mert eleve nem is indult annak, vagy azért, mert nem találkoztak az igények.
Ez az életkor lényegében teljesen érthető, hiszen ekkor már igyekszünk megtalálni a nagy Őt, és próbálunk a lehetséges jelölteknek esélyt adni.