🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
7/10 A pofon
A védencem portásként dolgozott és az egyik – problémás - lakó megütötte egy vita hevében. Már akkor tudtam, hogy jó helyzetben vagyunk, amikor láttam, hogy a lakó magát képviseli. Éppen előadta, milyen (általa kitalált) mondatok hangzottak el a portás szájából, amikor gyorsan közbevágtam, hogy ezeket az ütése előtt vagy után hallotta? „Miután megütöttem” – vágta rá. Elégedetten közöltem, hogy bíró úr, nincs több kérdésem.
8/10 A slusszkulcs
Egy fiatal srácot védtem, aki egy buli után részegen elaludt a kocsija hátsó ülésén. Direkt nem vezetett ittasan, reggel mégis letartóztatta egy túlbuzgó rendőr, aki a tanúk padján azt vallotta, hogy azért tette, mert a slusszkulcs az autóban volt, így vagy vezette, vagy vezetni szándékozta ügyfelem az autót. Háromszor is megkérdeztem, hogy egészen biztos-e abban, hogy látta a slusszkulcsot, mindháromszor azt válaszolta, igen. Ezután közöltem az esküdtekkel, hogy az ügyfelem egy Toyota Priust vezet – ami nem kulccsal, hanem gombbal indul. Ügy lezárva.
Ügyfelem a volt feleségével pereskedett a gyerekek láthatási jogáért. Az anyuka azzal érvelt a bírónak – aki történetesen szintén egy hölgy volt – hogy azért nem akarja, hogy a gyerekek a férjénél lehessenek, mert a férfi szokott pornót nézni. A bírónő elmosolyodott, majd azt mondta: „Hölgyem, ha minden pornót néző férfitól elvennénk a gyerekeket, nem maradna apja egyiknek sem.”