1980-ban két, Nagy-Britanniában állomásozó amerikai katona különös dolgot jelentett a Woodbridge és a Bentwaters bázisról: Jim Penniston és John Burroughs a Rendlesham erdőben járőröztek, amikor a rádiójukon arról értesítették őket, hogy a közelben azonosítatlan repülő tárgyat láttak, és azt gyanítják, hogy egy kisrepülő zuhanhatott le a környéken. A két katona el is indult, hogy utánajárjon a dolognak, ekkor vették észre, hogy az erdőből különös, fehér fény szűrődik. Közelebb érve még erősebb fény vakította el őket, aztán pedig meglátták annak forrását is.
Csakhogy arra, hogy ez mi volt, egészen másképpen emlékeznek: az egyik katona szerint az objektum fekete, üvegszerű anyagból volt, rajta körbe különös írásjelekkel, a felület pedig az érintésre felizzott.
A másik katona azonban vörös, ovális, napszerű tárgyat látott – abban azonban mindketten egyetértettek, hogy a jelenség néhány perc múlva, a szemük láttára egyszer csakköddé vált. A bázisra visszaérve derült ki, hogy nem csak a szemük csalhatta meg őket, az időérzéküket is elvesztették: mindketten azt gondolták, hogy körülbelül 40-45 percet töltöttek az erdőben, de valójában 2 és fél órát voltak távol.
A két katona azt állítja, mielőtt még utánajárhattak volna annak, hogy pontosan mi is történt, az Amerikai Légierő Különleges Nyomozóirodája saját embereit küldte a helyszínre, és megfenyegette a két járőrt, hogy ha tovább szimatolnak, az a katonai pályájuk végét jelentheti. Burroughs és Bentwaters később otthagyták a katonaságot, és egész életükben a különös estén látottakra keresték a magyarázatot – mindketten részt vettek például hipnózison is – és végül arra jutottak, hogy az idegen lények próbáltak meg aznap este kapcsolatba lépni velük.