Az óceánba benyúló 180 kilométerével a Floriday Keys-t a szárazfölddel összekötő autópálya igazi mérnöki csoda.
A Miamiból a floridai Key West szigetére vezető utazás korántsem volt mindig olyan egyszerű, mint manapság. A 20. század elején az Egyesült Államok legdélebbi pontjára csak egynapos hajóúttal lehetett eljutni, ami az időjárástól és az árapályoktól függött.
De hála a Tengerfeletti Autópálya néven ismert lenyűgöző mérnöki csodának, amely a szárazföld déli csücskétől 180 kilométerig, 42 hídon és 44 trópusi szigeten keresztül nyúlik el, úgy úgy tűnik, mintha a tenger felett lebegne, az utazás ma már sokkal kiszámíthatóbb.
A lebegő autópályát a turizmus miatt építették
A tengerfeletti autópálya valójában tengerfeletti vasútként indult. A látnoki képességű Henry Morrison Flagler (aki ma az USA-ban a „modern Florida atyja” néven ismert) fejéből pattant ki. Flagler 1870-ben John D. Rockefeller üzleti mágnással együtt megalapította a Standard Oil Company-t, amely a 20. század elejére a világ egyik legnagyobb és legerősebb vállalatává vált. Miután meglátogatta Floridát, és felismerte a „Napfényállam” turisztikai potenciálját, Flagler vagyonának nagy részét a régióba fektette. Luxusüdülőhelyeket épített, amelyek az USA egyik legszegényebb államát az aranykor északkelet-amerikai utazói számára téli paradicsommá változtatták. A vendégek azonban nem tudtak eljutni Flagler pazar, de távoli üdülőhelyeire.
Ezért 1885-ben Flagler összekötötte a Florida Atlanti-óceán partja mentén, a Florida északi végén fekvő Jacksonville-től az állam déli csücskéhez közeli Miamiba vezető, széttagolt vasútvonalakat. Miami lett volna a vonal vége, de amikor az Egyesült Államok 1904-ben megkezdte a Panama-csatorna építését, Flagler óriási lehetőséget látott Key Westben.
Az Egyesült Államoknak a csatornához legközelebb eső földdarabja ez és az USA délkeleti részének legmélyebb kikötője.A nyüzsgő csomópont már akkor is virágzott a szivar-, szivacs- és halászati iparnak köszönhetően (Key West 1900-ig Florida legnagyobb városa volt), de a sziget távoli fekvése miatt nehéz és drága volt az áruk északi szállítása.
Flagler ezért úgy döntött, hogy 250 kilométerrel délre, Key Westig meghosszabbítja a vasúti pályáját, többnyire a nyílt tengeren keresztül. Ezt az úgynevezett Key West Extensiont sok kortársa lehetetlennek tartotta, és kritikusai „Flagler ostobaságának” nevezték az elképzelését. 1905 és 1912 között három hurrikán sújtotta az építkezést, több mint 100 munkás életét követelve. Flagler azonban nem csüggedt, és folytatta a munkát. A vasút megépítéséhez hét évre, 50 millió dollárra (mai értékén 1,56 milliárd dollár) és 4000 afroamerikai, bahamai és európai bevándorlóra volt szükség. Nekik a kemény körülmények között végzett munka során aligátorokkal, skorpiókkal és kígyókkal kellett megküzdeniük.
A világ nyolcadik csodája
Amikor a vasút végül 1912-ben elkészült, az újságok a „világ nyolcadik csodájának” nevezték. A pályát megnyitó első vonatjárattal, egy fatüzelésű mozdonyon maga az akkor 82 éves Flager érkezett Key Westbe Miamiból, és privát luxuskocsijából kiszállva állítólag ezt suttogta egy barátjának: „Most már boldogan halhatok meg. Teljesült az álmom”.
A vasút ezután 1935-ig működött, amikor az évszázad legsúlyosabb hurrikánja több kilométernyi vágányt sodort el belőle. Ahelyett, hogy újjáépítették volna, Flagler remekművét átalakították, hogy megfeleljen az amerikaiak frissen felfedezett autóimádatának. 1938-ban az amerikai kormány a világ egyik leghosszabb víz feletti útját kezdte el építeni, Flagler elpusztíthatatlannak tűnő hídjaira támaszkodva, amelyek 320 kilométer/órás széllökéseknek is ellenálltak. A munkások leaszfaltozták a síneket az autók számára, és az újonnan megnyitott tengerentúli autópálya örökre átalakította a távoli Florida Keys-t azzá a virágzó turisztikai célponttá, amelyként ma is ismert.