Látni, és nem csak nézni! Ez a kiegyensúlyozott párkapcsolat titka

Reggel van, a nap már élesen szűrődik át a redőny résein. Még az ágyban vagyunk, én a hátamon fekszem, és azon tűnődöm, ki ez a fickó mellettem, aki végtagjaival úgy fonja körbe a testem, mint a gyermek majom az anyjáét. Hol a tökéletes alvópóz, ami minden éjszaka a képernyőről néz vissza ránk az aktuális fikcióból, amit műsorra tűztek. Hol a tökéletes férfi, aki védelmező karjaival szorosan ölel, aki korábban ébred, mint én, és forró csókkal köszönt, míg izmos karjával a hajamba túrva tartja a fejem.

Mellettem!

Az ideákért nem a filmgyárak és a kiadók felelősek, hanem mi magunk! Ha egy mesét nézve képesek vagyunk tudatosítani önmagunkban, hogy a látottak csupán kitalációk, és egy ház nem fog 200 lufitól a magasba emelkedni, vagy egy kicsit túlpörgött nyúl kulcsot faragni a répából, és kiszabadítani a sintér fogságából pár állatot, akkor a mindig félistenként pózoló, tökéletes fogsorra a mosoly mögött, miért hisszük, hogy igazi?

A pillanatnyi elmezavarom azonnal szertefoszlik, mikor a mellettem fekvő férfi arcára emelem a tekintetem, és ő csukott szemmel elmosolyodik, majd a hosszúkás, sűrű szempillával megáldott szemeit lassan kinyitva magához húz, és az éjszaka hidegétől kissé hűvös ajkaival csókot lehel az orcámra, majd a számra. Idilli pillanat, akár filmbe illő is lehetne, de ez a valóság! Ami nem mindig hibátlan, és jól megkomponált, mint a vásznakon vagy a papíron, esetleg a fejekben. Elszakadni az ideáktól, a valóságba révedni, és ott meglátni a tökéletes pillanatokat, ez az igazi boldogság titka!