Címlap / Uncategorized @hu / A nő lába közé rúgott az utcán

A nő lába közé rúgott az utcán

Holnap a kórházi zárójelentés alapján megteszem a feljelentést a könnyű testi sértés és becsületsértés miatt. A rendőrség garázdaság miatt hivatalból tesz feljelentést a férfi ellen. Reményeim szerint a hölgy szintén megteszi a feljelentését. Reményeim szerint holnap felhívja a NANE egyesületet. Én is ezt fogom tenni, és támogatni fogom őt.

3 csillagjegy, akit ősszel megtalál a nagy szerelem

A férfi további sorsa remélhetőleg az lesz, hogy pár napig előzetes letartóztatásban lesz, aztán pedig távol tartási végzést kap. Remélem, hogy megváltozik, ám ha mégsem, akkor eltűnik ebből a városból szégyenével és gyalázatával együtt.

Azt gondolom, hogy a mai napon nem csak azt ünnepeltük meg gyerekeimmel, hogy valamikor 21 évvel ezelőtt gyermek és ezáltal anya született, hanem azt is, hogy ezen a napon méltó voltam arra, hogy embernek nevezzem magam, ahogy azokat is, akik ugyancsak segítettek a hölgynek.

Olvass még a témában

Köszönöm a segítséget a rendőröknek, a kamaszlányoknak, a gyerekeimnek, az orvosnak… és arra kérek mindenkit, hogy ne hagyja, hogy a rossz emberek némaságunk, félelmeink miatt szabadon garázdálkodjanak a világban. A változtatást mindig kicsiben, a környezetünkben kell elkezdeni…

Következő cikkünkEzt kapta 200 forintért az idős férfiA büfé környékén mennyei illatok lengték körbe az arra járókat: fokhagymás sült hús, jóféle házikolbász, aprópecsenye sistergett az edényekben; hófehér vastag kenyérszeletek, és savanyúságok szín kavalkádja csábította evésre az embereket. A hajlott hátú idős férfi is beállt a sorba – szemlátomást régen ehetett ilyesmit, mert a…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

4 csillagjegy, akinek a nyár vége váratlan bőséget tartogat
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.