Szokásos reggeli gyógytorna, vitaminok, örömködés, hogy szép az élet. Ám ma még szebb, mert haza megyek a szülői házba, és ott ünnepeljük lányom 21. születésnapját, mindannyian. Dél körül indultam, szatyromban a szokásos hurrá-torta alkatrészekkel, jó nagy adag boldogsággal… és a telefonnal a fülemen, mert lányommal beszélgettem épp.
Iparkodtam, vágytam gyerekeim társaságára, nem nagyon nézelődtem az utcán. Ám belezuhant a látóterembe egy hatalmas pofon. Egy hatvan körüli férfi adta aprócska, idős feleségének a parasztlengőt, mely hatására a nő elvesztette egyensúlyát. Lelkem mosolya tornádóvá vált a másodperc tört része alatt. Nem kellett választanom… a helyzet egyszerűen adta magát. Lányomat megkértem a telefon túlsó végén, hogy maradjon vonalban, és ha baj van, hívja a rendőrséget.
– Uram! Kérjen bocsánatot a hölgytől! – mondtam nagyon erélyesen. – Amit ön tett, bünteti a törvény! – folytattam, miközben elhaladtak mellettem. A férfi rám sem nézett, mintha nem is lettem volna az ő dimenziójában. A nő lehajtott fejjel rettegett. A férfi gőgös, szégyenteljes erejét karcolgattam, hiszen szembesítettem őt bűnével, mellyel eddig soha, senki más, senki idegen. Megszégyenítettem őt, a férfiembert, az utcán.
Megfordultam, és elindultam utánunk, fennhangon és határozottan kérve, hogy kérjen bocsánatot a nőtől. Minden egyes szavam a szégyen mocsarába lökte, mindig kicsit beljebb. Láttam a nőn, hogy fél, valóban fél – már régóta. Csak lábát szedte, lehajtott fejjel, szaporán. Ismerős kamaszlányok jöttek velünk szembe, így odaszóltam, hogy kövessenek távolabbról, és ha valami baj lenne, hívják ők is a rendőrséget.
Aztán megtört a jég, reakció született. A férfi anyámat szidta, ahogy engem is, és közölte, hogy 43 éve házasok, majd ő tudja, mit miért tesz… Aztán azt is közölte, hogy belök a bokorba, ha nem hagyom abba… Aztán azt közölte, hogy takarodjak…
Kezdett kizökkenni magabiztos szerepéből, észrevette általam a lelkiismeret és etika létezésének tényét, és azt, hogy egyeduralma, magánéletének agresszív, birtokló megnyilvánulása véget ért, amikor nyilvánosan ütött. Szinte éreztem a csodálkozást körülötte, hogy valaki mert szembeszállni, valaki nem hunyja be a szemét.
Aztán a sarkon befordulva megfordult. Megragadta a pulóveremet, és erőből a két lábam közé rúgott. Képtelen voltam félni. Képtelen voltam összerezzenni. Képtelen voltam nem a szeme közepébe nézni. Képtelen voltam hátrálni. Ahogy képtelen voltam arra is, hogy bántsam. Egyenes tekintetemmel bántottam.
A két kamaszlány megriadt és fennhangon rákiabáltak. A férfi mérlegelt. Talán azt, hogy mennyire ütheti meg bokáját, ha még jobban nekem ront – hisz én nem vagyok a tulajdona. Ez volt az a pont, amikor már biztosan tudtam, bele kellett szólnom ebbe a történetbe, hiszen ez az ember biztonságos keretek között, pontosan felmérve saját lehetőségeit, ront a gyengébbre. Erősen néztem a szeme közepébe, félelem nélkül. Elengedett. Elfordult és tovább haladt. Felesége lehajtott fejjel követte őt. Mi pedig biztonságos távolból a lányokkal együtt követtük őket, és meglestük, hogy melyik házba mennek be… aztán elmentünk a rendőrségre.
A születésnap csodás volt, a tortát közösen csináltuk és jókat beszélgettünk apámmal, a családdal. Lányomtól, születése napjának alkalmából egy üvegkorsót kaptam, melybe saját kézzel gravírozta a virágokat és azt, hogy: Anya. Hálás vagyok, hogy ilyen gyerekem van, hogy lányom a születésének napján nem csak saját magára gondolt, hogy szem előtt tartja azt, hogy azon a napon nem csak gyermek született, hanem egy anya is.
Este, a kórház sürgősségi osztályára mindkét lányom és udvarlóik is elkísértek. Aztán nyílt az ajtó, és belépett rajta a két rendőr, akik egy asszonyt kísértek. Nem figyeltem, hogy ki a nő. Aztán az egyik rendőr megkérdezte: Felismeri a hölgyet?
Ő volt az, az a nő, aki lábát szaporán szedi, és aki sosem néz fel a földről… ám ezúttal belenézett a szemembe, és azt mondta: Köszönöm, hogy elment a rendőrségre.
Kimentem a külső folyosóra és sírva fakadtam a bűntudat miatt. A nő arca, orra be volt dagadva. Miattam, otthon tovább verte őt a férje, majd alkalomadtán a hölgy kiszökött a lakásból, és a rendőrségre sietett. Öt éve volt bántalmazott nő. Nincs hová menekülnie. Most végre eljutott a rendőrségre, mert már az életét félti. De fogalma sincs arról, hogy hogyan tovább.
Holnap a kórházi zárójelentés alapján megteszem a feljelentést a könnyű testi sértés és becsületsértés miatt. A rendőrség garázdaság miatt hivatalból tesz feljelentést a férfi ellen. Reményeim szerint a hölgy szintén megteszi a feljelentését. Reményeim szerint holnap felhívja a NANE egyesületet. Én is ezt fogom tenni, és támogatni fogom őt.
A férfi további sorsa remélhetőleg az lesz, hogy pár napig előzetes letartóztatásban lesz, aztán pedig távol tartási végzést kap. Remélem, hogy megváltozik, ám ha mégsem, akkor eltűnik ebből a városból szégyenével és gyalázatával együtt.
Azt gondolom, hogy a mai napon nem csak azt ünnepeltük meg gyerekeimmel, hogy valamikor 21 évvel ezelőtt gyermek és ezáltal anya született, hanem azt is, hogy ezen a napon méltó voltam arra, hogy embernek nevezzem magam, ahogy azokat is, akik ugyancsak segítettek a hölgynek.
Köszönöm a segítséget a rendőröknek, a kamaszlányoknak, a gyerekeimnek, az orvosnak… és arra kérek mindenkit, hogy ne hagyja, hogy a rossz emberek némaságunk, félelmeink miatt szabadon garázdálkodjanak a világban. A változtatást mindig kicsiben, a környezetünkben kell elkezdeni…