Legalább is ezt mutatja egy friss kutatás: ha rövidebb az a periódus, amiben egy nap eszel, akkor sokkal kevésbé vagy éhes, ezért többet is fogysz. Egyelőre azonban nem tudják a kutatók, hogy pontosan miért alakul ez így, ezért további megfigyelésekre és tudományos kutatásokra lesz szükség a témában. De miről is van szó pontosan?
Az Obesity tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a kutatók a résztvevőket két csoportra osztották: 6 férfi és nő reggel 8-kor evett először, de délután 2-kor fejezte be az utolsó étkezését, míg 5 szintén reggel 8-kor reggelizett, de aztán este 8-kor is evett még egy vacsorát. A jelentkezési feltétel mindössze annyi volt, hogy 25 és 45 év közöttinek kellett lenni, egészségesnek, de legalább enyhén túlsúlyosnak.
A kutatók négy napig monitorozták a résztvevőket, méghozzá elég komolyan: megmérték az anyagcseréjüket, el kellett mondaniuk, mennyire érzik magukat éhesnek, vér- és vizeletmintákat adtak le minden reggel és este, amiből a kutatók lemérték az éhségért felelős hormonokat, valamint megvizsgálták, hogy mennyi zsírt égettek minden egyes nap. Olvass még a témában
Veszélyben a játékosok? Brutális hőség fenyegeti a 2026-os foci VB-t
Bridgerton bált idéző varázslatos zenés est Budapesten: jön a Musical & More – Szenvedélyes Karnevál
A vasárnap már tényleg egy fél hétfő – délután 4-től elindul a stressz
Kicserélték a fényeket a metróban, 84%-kal esett vissza az öngyilkosságok száma Japánban
Kiderült, hogy azok, akik rövidebb időintervallumban ettek, sokkal kevésbé érezték éhesnek magukat, és több zsírt is égettek, mint a kontrollcsoport.
Ez az első kutatás, ami ilyesmit vizsgált, ráadásul a tudósoknak még nem sikerült rájönniük, hogy pontosan mi is okozhatja a változást. Azt meg lehet állapítani, hogy az anyagcsere változása nem volt különösebben jelentős a két csoport között, viszont az éhségérzet jelentősen csökkent azoknál, akik 8-tól 2-ig ettek.
Azt is érdemes azért megjegyezni, hogy ez a kutatás nagyon rövid ideig figyelte meg a résztvevőket, és maguk a résztvevők is kifejezetten kevesen voltak. Tudományos szempontból a 11 fős minta nagyon kevés, és nem is lehet semmi biztosat kijelenteni belőle. Négy nap pedig édeskevés ahhoz, hogy hosszú távú következtetéseket vonjunk le a jövőre vonatkozóan.
Ahhoz viszont tökéletes a kutatás, hogy megmutassa az irányt: erre is érdemes további megfigyeléseket végezni, mert könnyen lehet, hogy a cirkadián ritmushoz való alkalmazkodás, legalább is az étkezések tekintetében, kifejezetten jó ötlet. Addig azonban nem érdemes biztosat kijelenteni, amíg nincs komolyabb kutatás a tarsolyunkban.






