Idén ide tervezzük az egyik nyaralásunkat – minden évben próbálunk kettesben is elutazni valahová, és most Máltára esett a választásunk. Az útitervet általában én rakom össze: hetekig bújom a fórumokat, blogokat és könyveket, hogy minden rejtett kis gyöngyszemet megtaláljak és minden fontos tudnivalóra felkészüljek.
Így futottam bele ebbe a 10 fantasztikus helybe is:
Cippi of Melqart
Képzeld el, milyen lehet először szembesülni azzal, hogy az előtted álló két márványoszlop egy ősi rejtély kulcsát tárja eléd… Bár teljesen átérezni nem tudjuk, a végeredményt megtekinthetjük, ugyanis a Marsaxlokk közelében talált Cippi of Melqart nevű leletek segítettek először megfejteni a föníciai nyelvet. Az oszlopokon görög és föníciai felirat is volt – ez tette lehetővé, hogy a szakértők 1758-ban összevessék őket. Olvass még a témában
Ne csak a csillagokat nézd! Így derítem ki, milyen valójában a szállás – még nem ért csalódás
Mit tud a Minden történetnek két oldala van, a Netflix idei eddigi legnézettebb, 104 milliószor megtekintett sorozata?
Egy nő, ha kérdez, már sikítozó kékharisnya?
„Ha a pasiknak megy, nem lehet túl nehéz” – 10 alkalom, amikor nőként úgy bántam a férfiakkal, mint ők a nőkkel
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






