A nemek állandó harca ez a szituáció: a nők a szemüket forgatják a sok rámenős pasi miatt, aki nem ért a szép szóból, de a férfiaknak ennek ellenére minden alkalommal össze kell szednie a bátorságát és próbálkoznia kell, akkor is, ha már számtalanszor sikertelen volt a nőknél.
Ez a helyzet egyik nem számára sem könnyű, de sajnos nemigen változtathatunk rajta, hacsak annyiban nem, hogy a férfiak hamarabb veszik a lapot és nem erőlködnek, a hölgyek pedig finoman próbálják tudtukra adni, hogy nem érdekeltek az udvarlásban. Öt nő meséli el a tapasztalatait azzal kapcsolatban, hogyan közölte egy pasival, hogy nem tetszik neki.
Egyenes beszédre agresszió volt a válasz
Anna (38) elvált két kisgyerekkel és nemrég került vissza randizás körforgásába. Állítása szerint megdöbbentette, mennyit változtak a férfiak udvarlási szokásai, mióta húszéves volt. Olvass még a témában
„A menyasszony ragaszkodott hozzá, hogy csak ő viseljen sminket az esküvőn” – Bicskanyitogató lagzis sztorik
„Így szabotáltam magam évekig” – nők, akik csak „rosszfiúkkal” jártatok, mi a sztoritok?
„Kemény cicik, formás popsi, sima bőr” – Ezért vágynak az ötvenes pasik inkább fiatal nőkre
A barátnőm kéthetente szakít a pasijával. Meddig kell még tolerálnom?
„A volt férjemet az egyetemen ismertem meg, így sosem volt igazán gyakorlatom randizásban, vagy szórakozóhelyen való ismerkedésben. Szinte sokkolt az a jelenség, hogy hiába mondom egy férfinak, hogy köszönöm az érdeklődését, de nem őt keresem, erre sokszor támadás a válasz. Számonkérnek, hogy akkor mégis, kire vagy mire vágyom, de én nem érzem úgy, hogy nekem ezt ki kellene fejtenem nekik.”
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






