Tészta helyett üvegtészta
Az üvegtészta egy kínai tésztaféle, amelyet az úgynevezett mungóbabból kivont fehérjéből készítenek el.
Alacsony a szénhidrát és a kalóriatartalma, így a cukorbetegek étrendjébe is beilleszthető.
Az üvegtészta úgynevezett intelligens tészta, ez azt jelenti, hogy nem kell főznöd, elég, ha leöntöd forró vízzel, majd ebben állni hagyod néhány percig. Olvass még a témában
Nyílt levél a férjeknek, akik szerint a feleségük „unalmas” lett, mióta anya
Egy jegeskávé miatt is alkalmatlannak tarthatnak egy állásinterjún?
Azt hittem, átlagos bébiszitter munka lesz – aztán megtudtam, mivel foglalkozik az anya
A lakásod legőszintébb pontja: a lim-lom fiók, amit tuti te is szégyellsz
Éppen ezért wokban készült ételekhez is kiváló, hiszen ha az edény tartalmához adod hozzá, akkor a szószt szívja magába, és ebben puhul meg.
A keleti ételeken kívül tésztasaláták, levesek is készíthetők belőle, de bátran használd mediterrán feltétekkel is.
Következő cikkünk5 mód, ahogyan adjuk és fogadjuk a szerelmet – Neked mi a szeretetnyelved?A szeretetnyelv, mint fogalom Gary Chapman nevéhez fűződik, aki 15 évvel ezelőtt írta le ezt a párkapcsolati dolgot. A szeretetnyelv valójában nem más, mint ahogy mi magunk ki tudjuk fejezni a szerelmünket, szeretetünket, illetve az, ami alapján tudjuk dekódolni a más emberek irántunk érzett szeretetét, szerelmét. Ha két…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






