Tavaly rengetegen döntöttek úgy, hogy bár csak néhány hete ismerik egymást, a korlátozások miatt megpróbálkoznak az együttéléssel. Így világszerte létrejöttek az úgynevezett turbókapcsolatok, amelyek egészen eltérő hatással voltak az emberekre.
VIDEO Nagy éves horoszkóp 2025: így alakul az éved személyes és munkahelyi fronton
2020-ban a párkapcsolatban élők egészen új kihívással találták szembe magukat. Miután bevezették tavasszal Magyarországon is a kijárási korlátozásokat, és szigorúan megszabták, hogy csakis a létszükségletek miatt mozdulhatunk ki otthonról, a felek döntéshelyzetbe kerültek: megpróbálkoznak a távkapcsolattal, vagy hirtelen felindulásból összeköltöznek?
Még egy olyan kapcsolatban is okozott ez újfajta nehézségeket, ahol több, mint egy éve tart a szerelem, hát még azoknál, akik alig pár hete vagy hónapja randizgattak, amikor a koronavírus megjelent!
Rengetegen döntöttek végül úgy, hogy esélyt adnak átmenetileg az összeköltözésnek, így pedig a COVID hatására létrejött a turbókapcsolat fogalma.
A turbókapcsolatok azok a kapcsolatok, amelyekben a felek kénytelenek voltak nagyon gyorsan egyik mérföldkőtől a másikig eljutni, aminek persze különböző következményei voltak.
Két brit oldal statisztikája szerint például azok, akik összeköltöztek ebben az időszakban a partnerükkel (vagy kicsivel ez előtt), 36%-ban úgy vélték, hogy két hónap a pandémia alatt felért két évnyi elköteleződéssel, hiszen több nehézségen mentek át, és lényegesen több időt is töltöttek együtt.
A friss pároknak közel 60%-a vallotta úgy, hogy sokkal elkötelezettebbek lettek a kapcsolatuk iránt, 36% pedig beismerte, hogy ideális esetben egyébként biztos, hogy nem bútoroztak volna össze ilyen hamar a partnerükkel. Ez azt jelenti, hogy szerencsére a friss párok túlnyomó többsége megtalálta a pozitívumot ebben a szituációban, és a nehézségek csak még inkább szorosra fűzték közöttük a kötelékeket.

De persze nem csak örömteli következményei voltak a turbókapcsolatok megjelenésének.
Egy másik statisztika során 2000 felnőttet kérdeztek meg erről, akiknek 17%-a épp a koronavírus és a szigorítások miatt jött rá arra, hogy a kapcsolatuknak hosszú távon nem lesz jövője.