Címlap / Életmód / Család / Koronavírus: Komoly problémával...

Koronavírus: Komoly problémával nézhetnek szembe az elvált szülők a járvány miatt

Mit mond a rendelet?

A Magyarországon 2020. március 28-án életbe lépett kijárási korlátozásról szóló rendelet a szülői jogok és kötelezettségek gyakorlása céljából kifejezetten lehetővé teszi a kijárást, így a TASZ összefoglaló tájékoztatója szerint „mind az a szülő, aki hozza vagy viszi a gyereket a láthatásra/ról, mind pedig az a szülő, aki ezzel a céllal indul útnak, legálisan tartózkodik az utcán.” Ha valamelyik szülő oldalán felmerül a betegség, és emiatt a gyerek is karanténba kerül, az értelemszerűen korlátozza a kapcsolattartás lehetőségét.

Pixie frizura 60 felett: kinek áll jól és hogyan kérd a fodrásznál

A törvény előírja, hogy a szülőknek ilyen helyzetekben feltétlenül tájékoztatniuk kell egymást a kialakult helyzetről illetve a fejlemények alakulásáról.

Azt, hogy az egyik szülő önkényesen nem viszi láthatásra a gyermeket, vagy nem adja vissza, teljesen jogszerűtlen a kihirdetett vészhelyzet idején is, hiszen vészhelyzet igen, vis major azonban nincs, a rendelet szerinti szabályozások és a láthatással kapcsolatos törvények továbbra is érvényben vannak.

EdZbarzhyvetsky/depositphotos.com

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🎂KisokosNévnapki ünnepel ma?→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kos telihold: 4 csillagjegy, akinek most mindent újra kell gondolnia
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.