Mely eddig kapott visszajelzésekre gondolsz vissza a legszívesebben?
Vannak szuper élmények, szakmai elismerések borászoktól, üzlettulajdonosoktól, házi kombucha készítőktől, de talán a kedvenc visszajelzésem az, amikor látom, hogy pici gyerekeknek ízlik a Kombi. Közhely ez is, de sokszor mondjuk, hogy a gyerekek a legőszintébbek. Amikor meglátom, hogy szülők viszik, mert nagyon szereti a gyerek, akkor örül a szívem.
Milyen jövőbeli terveid vannak?
Tervből mindig van elég, kicsit néha már fárasztó is. Olyan ember vagyok, aki nagyon rá tud pörögni dolgokra, és ezt egy jó tulajdonságnak tartom, de amikor alvás helyett 1 órát forgolódok az ágyban, mert épp eszembe jut valami, az fárasztó.
Nagyon gondolkodom, hogy melyik legyen a következő termékem a Kombi mellett, milyen lehetőségek vannak a Cserszegtomajon álló negyed kész otthonunkban, és hogy tudnám minél több emberhez eljuttatni a termékeim. Ami nagy vágyam, hogy legyen egy falusi vendégasztalom, ahol kicsit megmutatom, hogy szerintem mi a vendéglátás. Olvass még a témában
5 jel, ami azt üzeni, hogy a szeretteid vigyáznak rád fentről
Elemzed az érzéseidet, ahelyett hogy megélnéd őket? A pszichológia szerint ez egyfajta védekezés
3 rossz tulajdonság, amit el tudok nézni egy férfinek – és 3, amit nem
Hétköznapi apró örömök amelyekről észrevétlenül szoktunk le – nekem ezek hiányoznak a legjobban
Nyitófotó: Remete Manufaktúra
Következő cikkünkŐszintébb vagy, ha látod magad. 5 trükk, amit az agyad észrevétlenül játszik veledMeglepő, de a tetteid és gondolataid sokszor olyan élményekkel függenek össze, amelyekről sosem gondolnád, hogy ilyen nagy hatással voltak rád. Az agy rendkívül összetett szerv, és még a tudósoknak sem sikerült maximálisan megérteniük a működését; ám most te is közelebb kerülhetsz egy kicsit a megértéshez, ugyanis eláruljuk…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






