Címlap / Uncategorized @hu / Kölcsönvette a szomszéd gyerekeit a...

Kölcsönvette a szomszéd gyerekeit a kádba

Itt vannak a vizsgák a nyakán, és ő még alig tanult valamit. Igen, állandó harcban állt az idővel.

– Pihenj egy kicsit délután! Majd én vigyázok rájuk– segítette ki édesanyja, és ebéd után elvitte a kicsiket a játszótérre, majd utána a lakására aludni.

Szűz kompatibilitás: 0-tól 10-ig minden csillagjeggyel

Pihenni? Már azt sem tudja, hogyan kell! „Inkább tanulok egy kicsit” – határozta el. Szokatlan volt a csend, ami körbevette. Kifejezetten zavarta, hogy hallja a saját légvételének a hangját. Bekapcsolta a rádiót – és újra leült a könyvei mellé. De hiába, szemei minduntalan le akartak ragadni. Kivett a hűtőből három energiaitalt, egymás után megitta őket.

Pár perc elteltével már érezte is a hatását: minden sejtje rezgésbe jött, szíve vadul kalapált, érzékszervei csúcsra jártak, izmai pattanásig feszültek, idegrendszere ugrásra készen várta a feladatokat, szakadt róla a víz. Őrült iramot diktálva esett neki a tennivalóknak. Négy óra elteltével értek haza a kicsik a nagymamájukkal. Az asszony belépve az ajtón szinte hátrahőkölt a látványtól: 

Olvass még a témában

– Te jó Isten! Itt meg mi történt? 

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/3
Következő»
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Megcsalt a férjem, de egy mondata jobban fájt a hűtlenségnél
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.