Wendigo
Erről a pszichózisról talán már hallottunk, hiszen több filmben is találkozhattunk vele – a Wendigóban szenvedők ugyanis kannibálokká válnak. Főleg indiánoknál figyelték meg a jelenséget, amikor az emberek egyszer csak elkezdtek emberi húsra vágyni. Indián gyógyítók és nyugati orvosok is próbálták kezelni ezt a pszichózist, ki-ki a maga módszereivel.
Feljegyzések szerint azokban az esetekben, ahol nem tudták kikezelni a Wendigóban szenvedőt, az pedig erőszakosan és fenyegetően viselkedett, egyszerűen kivégezték a beteget.
Shenkui
Egy újabb, a kínai kultúrában gyökerező elmebaj. A beteg álmatlanságban szenved, és aha alszik, akkor is rémálmok gyötrik, pánikol és folyamatosan szorong. A Shenkui további tünetei a szédülés, hátfájás, általános levertség, és gyengeség, amelyekre nincs fizikai magyarázat. Olvass még a témában
Így találom meg a legjobb helyi ételeket utazás közben – bevált tippjeim gasztrokalandokhoz
Így tettem végre stresszmentessé a nyaralás előtti bepakolást
Idén nem akarok mindent kihozni a nyárból – inkább ezt választom helyette
Kripto, baseball, adóbevallás: Dolgok, amiket nem értünk, csak úgy teszünk
Egyes orvosok szerint ez a szindróma akkor alakul ki, amikor a beteg túl sokat szexel vagy önkielégít, és a gyakori ejakuláció miatt spermaveszteség lép fel. Utóbbit nagyon félik a kínai kultúrában, hiszen a sperma az életet és életerőt jelenti, így a Shenkui vélhetően a vitalitás elvesztésében megnyilvánuló félelem tünetegyüttese.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






