10 kifogás, amivel a nők a pasijukat mentegetik, pedig nem volna szabad

10 kifogás, amivel a nők a pasijukat mentegetik, pedig nem volna szabad

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / 10 kifogás, amivel a nők a pasijukat mentegetik, pedig nem volna szabad

Mindannyian voltunk már abban a méltatlan helyzetben, hogy a szívünk mélyén tudtuk, hogy párunk nem bánik jól velünk, mi pedig ennek ellenére ócska kifogásokkal mentegettük. Ezek a partner érdekében ismételgetett mantrák inkább szólnak nekünk, mint annak, akinek éppen mondjuk. Utólag az ember persze mindig okosabb és belátja, hogy feleslegesen védelmezte a másik fél viselkedését. Íme tíz tipikus kifogás, amivel a nők a pasijukat mentegetik, pedig nem volna szabad és ha valamelyikben magadra ismersz, ideje szembenézned a problémával.

Éppen nehéz időszakban van

Ha a partnered durván rádvakkantott, vagy egy apróságból csinált elefántot, ne magyarázd azzal, hogy nehéz időszakot és meg. Előfordul, hogy valaki stresszes vagy fáradt és ezért kevésbé türelmes, de az, hogy rajtad vezesse le, sosem elfogadható, főleg akkor nem, ha ezt mások előtt teszi.

De azt mondta, hogy szeret

Megbántott, de szeret. Nem tartotta be az ígéretét, de szeret. Nem hajlandó leülni megbeszélni a problémákat, de szeret. Nem az az egy szó mutatja ki, hogy ki mennyire szeret valakit, hanem az, hogy hogyan viselkedik.

Nehéz gyermekkora volt

Ez egy klasszikus mentegető frázis, amivel a nők a legtoxikusabb partnereiket szokták védeni. Igaz, hogy befolyásol minket az, ahogy felnőttünk, de csak egy bizonyos pontig. Egy idő után mindenki felnő, elkezd felelősséget vállalni a tetteiért és a saját kezébe feszi a sorsát, úgyhogy ha a párod még mindig a múltban él, nem a te dolgod elviselni a démonait.

Hivatalosan nem járunk

Ez mit is jelent pontosan? Hogy flörtölhet más nőkkel, vagy hogy nem kell veled töltenie a hétvégét? Attól még, hogy „hivatalosan” nem vagytok együtt, csak alakul a kapcsolat, még tartoztok egymásnak őszinteséggel és tisztelettel, ezért soha ne engedd neki, hogy méltatlan helyzetbe hozzon.

A főnöke / anyukája / testvére csúnyán viselkedik vele

Úgy tűnik, a partnered előszeretettel okol másokat az őt ért negatív dolgokért. Ha a – nem kedves – viselkedését irányodban azzal magyarázza, hogy mások rosszak hozzá, akkor nem egy férfival vagy, hanem egy nyafogó kisfiúval.

Priscilla Du Preez/unsplash.com

Én provokáltam

A bántalmazó kapcsolatok egyik megszokott jelensége az, mikor a bántalmazó fél azzal magyarázza – verbális vagy fizikai – agresszióját, hogy azt a másik provokálta ki.  Ha történt köztetek egy incidens és szerinte miattad volt, akkor tudd, hogy a saját hiányosságait próbálja kivetíteni rád. 

Nem ér rá, mert rengeteg a munkája

Egész nap nem válaszol az üzenetedre, csak késő este hív vissza, vagy nem megy el egy számodra fontos eseményre mert „sok a munkája”? Ez olcsó kifogás, mindenkinek arra van ideje, amire szakít.

Az exe megcsalta, ezért ilyen bizalmatlan

A híres gonosz ex, aki tönkretette és érzelmileg örökre megsebezte szegényt, ugye? Még ha igaz is, hogy a volt barátnője csúnyán viselkedett vele, ez akkor sem indok arra, hogy ő emiatt veled bizalmatlan legyen és féltékenykedjen.

Csak zárkózott és titokzatos

Ha sosem beszél az érzéseiről, nem hajlandó találkozni a szüleiddel vagy a barátaiddal és inkább bezárkózik, minthogy felnőtt módon kezelje a nézeteltéréseket, az nem azért van, mert magának való vagy titokzatos. ez a viselkedés arra utal, hogy nem vagy számára elég fontos.

Szeret kettesben lenni, ezért nem járunk sehova

Egy kapcsolat elején valóban hajlamosak a felek kicsit bezárkózni, mert be sem tudnak telni egymással, de ha hetek-hónapok teltek el és sehova nem hajlandó kimozdulni, az már nem magyarázható a kezdeti lelkesedéssel.  

VIDEO 10+1 sminkes trükk, amit bárcsak előbb tudtál volna

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!