Párkapcsolat / Szerelem

A kiegyensúlyozott párkapcsolat 7 titka

A kiegyensúlyozott párkapcsolat 7 titka

Minden kapcsolat más, de vannak bizonyos alapkövek, amelyekre építve a lehető legtöbbet hozhatod ki belőlük. Tanácsaink áttekintése után gondolkodj el rajta: hányszor estél már bele a felsorolt csapdákba?

Kommunikáció

Tudj figyelmesen hallgatni, oszd meg őszintén a gondolataidat és az érzéseidet, s bátorítsd a párod a hasonló viselkedésre! A túlzott kritika sokszor az információáramlás gátja lehet, így ha nem értesz egyet a pasiddal valamilyen kérdésben, nyíltan hozd a tudomására – de semmiképpen sem érdemes „nyúznod” vele!
Ha egy órán belül háromszor ismételed ugyanazt, tehát hisztizel, valószínűleg a kívánt hatás ellenkezőjét éred el…

A partner ismerete

Milyen méretű ruhát hord? Mi a kedvenc étele? Jól mulatunk rajta, ha egy tévében valamelyik celebpár tagjai nem tudnak felelni az egymásra vonatkozó kérdésekre, ám a valóságban is számtalanszor előfordul, hogy két „idegen” él egymás mellett.
Beszélgessetek sokat, s mindig hozzátok egymás tudtára, mit gondoltok egy adott kérdésben!

Konfliktuskezelés

A tévhittel ellentétben abszolút tanulható. Persze, vannak alapvetően higgadt temperamentumú emberek, de emlékszel, mekkora balhé volt az oviban, ha valaki egy játékot csak úgy elvett a másiktól? Életünk során sajátítjuk el a magyarázkodást, a megbocsátást és a megfelelő érvelést.
 
Butaság, hogy neked vagy a párodnak nem sikerülhet. Csak figyeljetek jobban egymásra, és ha vitára kerül a sor, tartózkodjatok az érzelmi ráhatástól!

Hosszú távú tervek

Azok a párok, akik nem csak a pillanatnak élnek, hanem tagjainak külön-külön is határozott elképzeléseik vannak bizonyos területeken, valószínűleg hosszabb ideig tartanak ki egymás mellett.
Ennek oka, hogy más perspektívában látják a világot, és hajlandók áldozatot hozni a hosszú távú haszonért. Bátran vágj bele egy új sportágba, nyelvbe vagy karrierlehetőségbe!

Önmenedzsment

Ha tisztában vagy a saját erősségeiddel és gyengeségeiddel, könnyebben fejlődik a személyiséged. Mivel a párkapcsolat mindennapi alkalmazkodást kíván, ezért jobbak a kilátások olyan feleknél, akik ismerik önmagukat, és tudatosan dolgoznak azon, amit nem tartanak elég jónak.
 
Az előnyök egészséges mértékű „reklámozása” pedig hozzájárul, hogy a partner még szerencsésebbnek érezze magát.

Romantika és szex

Amíg mindketten tudatosan törekedtek rá, hogy örömet szerezzetek egymásnak lelkileg és fizikailag egyaránt, a párkapcsolat alapjait nem fenyegeti veszély.
Amint viszont rutinná válik a testiség, ideje észbe kapni: a vonzalom gyengülése ugyanis nagyon komoly problémák forrása lehet.

Stresszkezelés

Helyes légzés, meditáció, relaxáció, jóga… Használod őket? Akik igen, ritkábban vitatkoznak a partnerükkel, mert megfelelően rendezik saját magukban a feszültséget, így nem kell kivetíteniük azokat másokra. Mi lenne, ha nem a pároddal kiabálnál egy fárasztó nap után, hanem mondjuk edzéssel adnád ki a mérged?
Előfordulhat, hogy szeretitek egymást, mégis úgy érzitek, hogy valami nincs rendjén kettőtök között. Ebben az esetben ne szégyelljétek szakember tanácsát kérni! A párterápia nemcsak hollywoodi filmekben létezik, hanem nagyon is valós és hatékony megoldás.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást